| dbo:abstract
|
- Az ábécé (vagy betűsor) egy nyelv hagyományos sorrend szerinti betűkészletét jelöli. Magyar neve a magyar ábécé első három betűjének kiejtett alakjából ered (az a és az á betűt egynek számítva). Az ábécé szó idegen megfelelője, az alfabet (mellyel például az „alfabetikus rendezés”, azaz ábécébe rendezés kifejezésben találkozunk) a görög ábécé első két betűjének (alfa és béta) nevéből származik. A latin, a gót, az örmény, a glagolita és a cirill ábécé egyaránt a Kr. e. 8. században kialakult görög ábécéből ered, amely viszont a Kr. e. 11. századi föníciai ábécéből, az első betűírásból alakult ki. (Ezért van, hogy a görög gamma alakilag megfelel a latin C-nek [ejtése K volt], a khí az X-nek stb.) Az egyes nyelvek az idők során változtatásokat hajtottak végre az eredeti betűkészletben, hogy saját hangjaikat (fonémáikat) jelölni tudják, így jöttek létre saját ábécéik: diakritikus jelekkel egészítették ki a meglévő betűket, újat vettek föl, egyes betűket elhagytak, másokat összevontak (l. ligatúra). Az alapábécéket az illető írásfajták cikkei tárgyalják:
* latin írás, latin eredetű ábécék
* görög ábécé
* cirill írás, cirill eredetű ábécék
* arab írás
* székely-magyar rovás Amikor az emberiség írni kezdett, még nem használt ábécét. Csupán aprócska rajzokat készített azokról a tárgyakról, amelyekről írni akart. Ez a képírásnak mondott írásmód azonban igen lassú volt. Az ábécé nem rajzokból áll, hanem hangokat jelképező betűkből vagy jelekből épül fel. A hangok csak részei a szavaknak. Az összekapcsolódó betűk együtt alkotnak egy teljes szót. Az ember körülbelül 35 különböző hangot ejt ki a beszédben, így egy-egy ábécében 35 betűnek kellene lennie, hogy minden elhangzó szót leírhasson, de a legtöbb ábécé kevesebbel is beéri. Az első modern ábécét a föníciaiak alkották meg, akik a mai Szíria - egy közel-keleti ország - területén éltek 3000 évvel ezelőtt. Az ókori görögök a föníciai ábécét vették át, majd később ezt fejlesztették tovább a rómaiak. Ma szinte az egész világon a rómaiak ábécéjét, a latin ábécét használják. (hu)
- Az írásban az ábécé betűknek nevezett jelek sorozata, amelyben elvileg mindegyik egy beszédhangnak, olykor beszédhangok viszonylag rövid sorozatának felel meg. A magyar nyelvben elnevezése a magyar ábécé á, b és c betűinek kiejtett alakjából adódik. Más nyelvekben a görög ábécé első betűiből (alfa és béta) alakult szó nevezi meg: pl. angol, francia és német alphabet, olasz és spanyol alfabeto). A magyarban ezzel kapcsolatos a tudományos latin nyelvből átvett alfabetikus ’betűrendes’ melléknév. Ábécé használatát a beszédhangok jelölésére egyes szerzők „alfabetikus írásnak” (betűírásnak), mások „fonemikus (fonémákat jelölő) írásnak” nevezik. Eifring – Theil 2005 szerint a fonemikus írás a fonografikus (hangot jelölő) írás nagyobb kategóriájához tartozik, amelyben a másik írásrendszer a szillabikus írás (szótagírás). A fonografikus írás sajátja az, hogy a karakterek magukban nem hordoznak lexikai vagy grammatikai jelentést. Ez ellentétben áll a logografikus (szavakat jelölő) írással, amelynek jelei lexikai jelentésű szavakat vagy grammatikai jelentésű elemeket (morfémákat) jelölnek, mint amilyen a kínai írás. Azzal, hogy a betűk általában egy fonémát vagy hangot adnak vissza, a fonemikus írás a szillabikussal is ellentétes, mint amilyen a japán nyelvé. A 21. században használt csaknem mindegyik ábécé, mint a héber, a görög, a latin stb. a föníciai ábécéből származik. Van néhány nem ebből eredő ábécé is, amelyek közül a legismertebb a hangul, a koreai nyelv ábécéje. Daniels 1990 a fonemikus írás két fő típusát különbözteti meg, és közöttük egy átmeneti típust, amely átmeneti a fonemikus írás és a szótagírás között is:
* A Daniels által „abdzsad”-nak nevezett típus, mint amilyen a föníciai ábécé, csak a mássalhangzókat jelöli, a magánhangzókat pedig a nyelv ismerői következtetik ki. Neve az arab ábécé első (eredeti sorrendjében) négy betűjén alapul, amelyek a, b, dzs és d-ek felelnek meg. Az ilyen írást konszonantikus (mássalhangzós) ábécének nevezik azok a szerzők, akik nem használják az abdzsad terminust.
* A tulajdonképpeni ábécének mindegyik magánhangzóra is van betűje. Az első ismert ilyen a görög ábécé.
* Az átmeneti típust Daniels 1990 „abugidá”-nak nevezi, mások pedig fél-szillabikusnak. Ez ötvözi a fonemikus írás és a szótagírás jellegzetességeit. Az abugida elnevezés az etiópiai a neve ezen a nyelven. Ennél ismertebb sok indiai nyelv írása, például a szanszkrit nyelvre is használt dévanágari. Ebben mindegyik karakter mássalhangzót jelöl és az őt követő [a]-t. Ha egy mássalhangzót a beszédben más mássalhangzó követ, akkor az első csak azt a mássalhangzót képviseli. A magánhangzókra is vannak külön karakterek, amelyeket csak akkor használnak, ha nem előzi meg őket mássalhangzó. Ha egy mássalhangzót nem az [a] követ, hanem más magánhangzó, akkor azt egy diakritikum (mellékjel) jelöli a mássalhangzó-betűn. Egyes abdzsadok is átmenetieknek tekinthetők, mivel csak lényegében azok, ugyanis egyes magánhangzókat is jelölnek betűkkel, vagy egyes esetekben diakritikumokkal, illetve mindkét jellegzetességük megvan, mint a modern arab ábécének vagy a modern hébernek.. Egyébként Daniels 1990 a diakritikumokkal jelölt magánhangzós hébert a tulajdonképpeni ábécék közé sorolja. Ezt például a nyelv tanítására használják. (hu)
- Az ábécé (vagy betűsor) egy nyelv hagyományos sorrend szerinti betűkészletét jelöli. Magyar neve a magyar ábécé első három betűjének kiejtett alakjából ered (az a és az á betűt egynek számítva). Az ábécé szó idegen megfelelője, az alfabet (mellyel például az „alfabetikus rendezés”, azaz ábécébe rendezés kifejezésben találkozunk) a görög ábécé első két betűjének (alfa és béta) nevéből származik. A latin, a gót, az örmény, a glagolita és a cirill ábécé egyaránt a Kr. e. 8. században kialakult görög ábécéből ered, amely viszont a Kr. e. 11. századi föníciai ábécéből, az első betűírásból alakult ki. (Ezért van, hogy a görög gamma alakilag megfelel a latin C-nek [ejtése K volt], a khí az X-nek stb.) Az egyes nyelvek az idők során változtatásokat hajtottak végre az eredeti betűkészletben, hogy saját hangjaikat (fonémáikat) jelölni tudják, így jöttek létre saját ábécéik: diakritikus jelekkel egészítették ki a meglévő betűket, újat vettek föl, egyes betűket elhagytak, másokat összevontak (l. ligatúra). Az alapábécéket az illető írásfajták cikkei tárgyalják:
* latin írás, latin eredetű ábécék
* görög ábécé
* cirill írás, cirill eredetű ábécék
* arab írás
* székely-magyar rovás Amikor az emberiség írni kezdett, még nem használt ábécét. Csupán aprócska rajzokat készített azokról a tárgyakról, amelyekről írni akart. Ez a képírásnak mondott írásmód azonban igen lassú volt. Az ábécé nem rajzokból áll, hanem hangokat jelképező betűkből vagy jelekből épül fel. A hangok csak részei a szavaknak. Az összekapcsolódó betűk együtt alkotnak egy teljes szót. Az ember körülbelül 35 különböző hangot ejt ki a beszédben, így egy-egy ábécében 35 betűnek kellene lennie, hogy minden elhangzó szót leírhasson, de a legtöbb ábécé kevesebbel is beéri. Az első modern ábécét a föníciaiak alkották meg, akik a mai Szíria - egy közel-keleti ország - területén éltek 3000 évvel ezelőtt. Az ókori görögök a föníciai ábécét vették át, majd később ezt fejlesztették tovább a rómaiak. Ma szinte az egész világon a rómaiak ábécéjét, a latin ábécét használják. (hu)
- Az írásban az ábécé betűknek nevezett jelek sorozata, amelyben elvileg mindegyik egy beszédhangnak, olykor beszédhangok viszonylag rövid sorozatának felel meg. A magyar nyelvben elnevezése a magyar ábécé á, b és c betűinek kiejtett alakjából adódik. Más nyelvekben a görög ábécé első betűiből (alfa és béta) alakult szó nevezi meg: pl. angol, francia és német alphabet, olasz és spanyol alfabeto). A magyarban ezzel kapcsolatos a tudományos latin nyelvből átvett alfabetikus ’betűrendes’ melléknév. Ábécé használatát a beszédhangok jelölésére egyes szerzők „alfabetikus írásnak” (betűírásnak), mások „fonemikus (fonémákat jelölő) írásnak” nevezik. Eifring – Theil 2005 szerint a fonemikus írás a fonografikus (hangot jelölő) írás nagyobb kategóriájához tartozik, amelyben a másik írásrendszer a szillabikus írás (szótagírás). A fonografikus írás sajátja az, hogy a karakterek magukban nem hordoznak lexikai vagy grammatikai jelentést. Ez ellentétben áll a logografikus (szavakat jelölő) írással, amelynek jelei lexikai jelentésű szavakat vagy grammatikai jelentésű elemeket (morfémákat) jelölnek, mint amilyen a kínai írás. Azzal, hogy a betűk általában egy fonémát vagy hangot adnak vissza, a fonemikus írás a szillabikussal is ellentétes, mint amilyen a japán nyelvé. A 21. században használt csaknem mindegyik ábécé, mint a héber, a görög, a latin stb. a föníciai ábécéből származik. Van néhány nem ebből eredő ábécé is, amelyek közül a legismertebb a hangul, a koreai nyelv ábécéje. Daniels 1990 a fonemikus írás két fő típusát különbözteti meg, és közöttük egy átmeneti típust, amely átmeneti a fonemikus írás és a szótagírás között is:
* A Daniels által „abdzsad”-nak nevezett típus, mint amilyen a föníciai ábécé, csak a mássalhangzókat jelöli, a magánhangzókat pedig a nyelv ismerői következtetik ki. Neve az arab ábécé első (eredeti sorrendjében) négy betűjén alapul, amelyek a, b, dzs és d-ek felelnek meg. Az ilyen írást konszonantikus (mássalhangzós) ábécének nevezik azok a szerzők, akik nem használják az abdzsad terminust.
* A tulajdonképpeni ábécének mindegyik magánhangzóra is van betűje. Az első ismert ilyen a görög ábécé.
* Az átmeneti típust Daniels 1990 „abugidá”-nak nevezi, mások pedig fél-szillabikusnak. Ez ötvözi a fonemikus írás és a szótagírás jellegzetességeit. Az abugida elnevezés az etiópiai a neve ezen a nyelven. Ennél ismertebb sok indiai nyelv írása, például a szanszkrit nyelvre is használt dévanágari. Ebben mindegyik karakter mássalhangzót jelöl és az őt követő [a]-t. Ha egy mássalhangzót a beszédben más mássalhangzó követ, akkor az első csak azt a mássalhangzót képviseli. A magánhangzókra is vannak külön karakterek, amelyeket csak akkor használnak, ha nem előzi meg őket mássalhangzó. Ha egy mássalhangzót nem az [a] követ, hanem más magánhangzó, akkor azt egy diakritikum (mellékjel) jelöli a mássalhangzó-betűn. Egyes abdzsadok is átmenetieknek tekinthetők, mivel csak lényegében azok, ugyanis egyes magánhangzókat is jelölnek betűkkel, vagy egyes esetekben diakritikumokkal, illetve mindkét jellegzetességük megvan, mint a modern arab ábécének vagy a modern hébernek.. Egyébként Daniels 1990 a diakritikumokkal jelölt magánhangzós hébert a tulajdonképpeni ábécék közé sorolja. Ezt például a nyelv tanítására használják. (hu)
|
