Property Value
dbo:abstract
  • Az Óperzsa Birodalom (perzsául: هخامنشیان, óperzsául: Hakhámanesijan) volt az első perzsa birodalom, amely i. e. 550-től i. e. 330-ig állt fenn a Méd Birodalom utódaként. A birodalomnak virágkorában 8 millió km² volt a területe, amivel az antik világ legnagyobb állama volt, és az akkori világ népességének 46%-a élt itt. Habár már az i. e. 6. század közepén katonailag a legerősebb állam, csak Egyiptom 525-ös meghódítása után vált minden tekintetben a világ vezető hatalmává és az első világbirodalommá. Eddig az időig a világ kereskedelmének, kultúrájának és haderejének elsődleges nagyhatalma hagyományosan Egyiptom volt, amely a perzsa hódítás után többé már nem nyerte vissza ezt a státusát. II. Kurus perzsa király (II. Kürosz) alapította a Közel-Keleten, és utódai, Kambúdzsija (Kambüszész) és I. Dárajavaus perzsa király (I. Dareiosz) terjesztették ki Afrikába és Európába, így ez lett az első olyan birodalom, amely három kontinensen terült el. Területe Indiától Kis-Ázsián keresztül a mai Görögországig húzódott, míg Afrikában a mai Egyiptom, Szudán, Líbia és Etiópia egyes részeit is uralta. Közigazgatását Kurus és I. Dárajavaus perzsa király központosította. Rendkívül gazdag és sokszínű művészettel rendelkezett, felszabadították a zsidókat a babiloni igából és toleráns módon viszonyultak a vallási kisebbségekhez. Az emberi jogokat a Kurus által kialakított törvények biztosították. A birodalmat III. Alexandrosz makedón király (Nagy Sándor) hódította meg i. e. 330-ban. Ezzel ért véget az Óperzsa Birodalom történelme. A perzsák a hódításaik során a leigázott népek kultúráját ötvözték saját és a környező társadalmak kultúrájával. Birodalmuk diplomáciai nyelve az akkád, az óperzsa és az elámi nyelv mellett az arámi volt. Vallásuk középpontjában Ahura Mazdá kultusza állt. Emellett sok, az indiai hitvilág mitológiájából ismert istent (például Mithrász, Indra) tiszteltek. A klasszikus perzsa vallást Zarathustra, egy legendás életű filozófus-próféta alakította ki. E vallás a zoroasztrizmus, melynek alapja a jó és a rossz hosszú ideig tartó, ám nem örök ellentéte. (hu)

dbo:capital
dbo:currency
dbo:foundingYear
  • 0550-01-01 (xsd:gYear)
dbo:religion
dbo:status
  • történelmi
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 395496 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 98579 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23679905 (xsd:integer)
prop-hu:author
prop-hu:cím
  • Splendeurs de l’Empire perse (hu)
  • History of the Persian Empire (hu)
  • Splendeurs de l’Empire perse (hu)
  • History of the Persian Empire (hu)
prop-hu:dinasztia
prop-hu:editor
  • J. P. Francev (hu)
  • Sz. L. Utcsenko (hu)
  • J. P. Francev (hu)
  • Sz. L. Utcsenko (hu)
prop-hu:előd
  • Méd Birodalom (hu)
  • Ókori Egyiptom (hu)
  • Újbabiloni Birodalom (hu)
  • Armenia Magna (hu)
  • Lüdia (hu)
  • Méd Birodalom (hu)
  • Ókori Egyiptom (hu)
  • Újbabiloni Birodalom (hu)
  • Armenia Magna (hu)
  • Lüdia (hu)
prop-hu:előd1Zászló
  • Median Empire.svg (hu)
  • Median Empire.svg (hu)
prop-hu:előd2Zászló
  • Neo babylonia empire 540 bc-2.png (hu)
  • Neo babylonia empire 540 bc-2.png (hu)
prop-hu:előd3Zászló
  • Lydia terjeszkedése-hu.svg (hu)
  • Lydia terjeszkedése-hu.svg (hu)
prop-hu:előd5Zászló
  • Maps of the Armenian Empire of Tigranes.gif (hu)
  • Maps of the Armenian Empire of Tigranes.gif (hu)
prop-hu:first
  • Tom (hu)
  • Pierre (hu)
  • E. (hu)
  • T. (hu)
  • Juliane House, Brigitte Schultze (hu)
  • Tom (hu)
  • Pierre (hu)
  • E. (hu)
  • T. (hu)
  • Juliane House, Brigitte Schultze (hu)
prop-hu:főváros
prop-hu:hely
  • Párizs (hu)
  • Párizs (hu)
prop-hu:hivatalosNyelvek
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 963 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 9630423480 (xsd:decimal)
  • 0978-03-11 (xsd:date)
prop-hu:kiadó
  • Chicago (hu)
  • Gründ (hu)
  • Chicago (hu)
  • Gründ (hu)
prop-hu:language
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:last
  • Holland (hu)
  • Tucker (hu)
  • Briant (hu)
  • Boiy (hu)
  • Harald Kittel (hu)
  • Holland (hu)
  • Tucker (hu)
  • Briant (hu)
  • Boiy (hu)
  • Harald Kittel (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Eger (hu)
  • Budapest (hu)
  • Eger (hu)
prop-hu:megalakulásÉve
prop-hu:megnevezése
  • Óperzsa Birodalom (hu)
  • Óperzsa Birodalom (hu)
prop-hu:megszűnésÉve
prop-hu:nyelvkód
  • en (hu)
  • fr (hu)
  • en (hu)
  • fr (hu)
prop-hu:pages
  • 19 (xsd:integer)
  • 582 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Kossuth Könyvkiadó (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Peeters Publishers (hu)
  • Walter de Gruyter (hu)
  • Anno Kiadó (hu)
  • Eisenbrauns (hu)
  • Abacus (hu)
  • EKTF Líceum Kiadó (hu)
  • Reáltanoda alapítvány (hu)
  • Kossuth Könyvkiadó (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Peeters Publishers (hu)
  • Walter de Gruyter (hu)
  • Anno Kiadó (hu)
  • Eisenbrauns (hu)
  • Abacus (hu)
  • EKTF Líceum Kiadó (hu)
  • Reáltanoda alapítvány (hu)
prop-hu:pénznem
prop-hu:státusz
  • történelmi (hu)
  • történelmi (hu)
prop-hu:szerző
  • Henri Stierlin (hu)
  • A. T. Olmstead (hu)
  • Henri Stierlin (hu)
  • A. T. Olmstead (hu)
prop-hu:title
  • Persian Fire: The First World Empire and the Battle for the West (hu)
  • Az őskor és az ókor története (hu)
  • From Cyrus To Alexander: A History of the Persian Empire (hu)
  • Late Achaemenid and Hellenistic Babylon (hu)
  • Történelem 1. (hu)
  • Történelem 1. A kezdetektől i. e. 500-ig (hu)
  • Történelem 2. (hu)
  • Világtörténet tíz kötetben: I. (hu)
  • Világtörténet tíz kötetben: II. (hu)
  • Traduction: encyclopédie internationale de la recherche sur la traduction (hu)
  • A History of Ancient Greek: From the Beginnings to Late Antiquity (hu)
  • Az Óperzsa Birodalom tündöklése és bukása – Döntés Jó és Rossz között (hu)

prop-hu:térkép
  • Achaemenid Empire ~480 BC.png (hu)
  • Achaemenid Empire ~480 BC.png (hu)
prop-hu:térképaláírás
  • Az Achaemenid Birodalom legnagyobb kiterjedése, kb. Kr. E. 480 körül. (hu)
  • Az Achaemenid Birodalom legnagyobb kiterjedése, kb. Kr. E. 480 körül. (hu)
prop-hu:url
prop-hu:utód
  • Makedónia (hu)
  • Makedónia (hu)
prop-hu:utód1Zászló
  • Verginasun.jpg (hu)
  • Verginasun.jpg (hu)
prop-hu:vallás
  • zoroasztrizmus, babiloni vallás (hu)
  • zoroasztrizmus, babiloni vallás (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1967 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:államforma
  • királyság (hu)
  • királyság (hu)
prop-hu:év
  • 1948 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Óperzsa Birodalom (hu)
  • Óperzsa Birodalom (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:másikFél of
is prop-hu:védekező of
is foaf:primaryTopic of