Property Value
dbo:abstract
  • Őcsény község Tolna megye Szekszárdi járásában, a megyeszékhely központjától mintegy 6 km-es távolságra. Nagy múltú és népi emlékekben gazdag település, melyet fekvése miatt a Sárköz kapujának is neveznek. Területe 72,61 km2, amivel a megye legnagyobb közigazgatási területű községe; lakosainak becsült száma 2019-ben 2431 fő volt. A településen található a megye egyetlen reptere, az őcsényi repülőtér, emellett a négy falu alkotta Őcsényi Közös Önkormányzati Hivatal székhelyeként is szolgál. A település a Sárköz északi felében, a Duna, a Sió és a Szekszárdi-dombság által közrefogott síksági területen helyezkedik el. A vizekben rendkívül gazdag vidék legnagyobb ármentes platójára települt a falu, ahonnan csak a 19. századi ármentesítést követően kezdett el jelentősen terjeszkedni. A belterület döntően hosszú, egyenes utcák hálózatából épül fel, amelyet a kanyargós Szekszárd-Bátai-főcsatorna szel ketté. A közigazgatási terület nagyobbik részét viszonylag sík szántóföldek teszik ki, míg a keleti, fokozottan védett erdős fele, a Gemenc a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik. A település közlekedésföldrajzi helyzete kedvezőnek számít, az M6-os autópálya két lehajtója is hozzá tartozik, nyugati határán érinti az 56-os főút is. A községnek saját vasúti megállóhelye van a Sárbogárd–Bátaszék-vasútvonalon, emellett a külterületén halad a Gemenci Állami Erdei Vasút hosszabb szakasza is. Repülőtere országos és nemzetközi szinten ismert és kedvelt a hőlégballonosok és a vitorlázórepülők körében. A Duna és a Sió helyi szakaszán nincs jelentősebb létesítmény, de a közvetlen közelben található az M9-es autóút és a Szent László híd is. Őcsénynek régi időkre visszanyúló és gazdag történelme van. Területe az ősi, mocsaras ártéri vidéken a kevés lakható helyek egyike volt. A Római Birodalom határának védelmét szolgálta az itt felépített Alisca, valamint az őrtornyok és töltésutak hálózata. Évszázadokkal később a honfoglaló magyarok több települést is létrehoztak a környéken. A falu már a középkorban templommal rendelkezett, az akkori oklevelek szerint apátsági birtok volt. A törökök által elfoglalt országrész többi tájához hasonlóan a népessége erősen lecsökkent, de a mocsarak közé menekült magyarság túlélte a megpróbáltatásokat, később pedig áttért a kálvinista hitre. A falu egyike volt a néhány falunak, amelyek megmaradtak a háborúk és fosztogatások után. A régóta szegény vidék aranykorát a 19. század második fele hozta el, a folyószabályozásnak hála a frissen szerzett hatalmas területű szántóföldek jólétet és virágzást hoztak. Ebből az időszakból származnak a klasszikus sárközi népdalok, építészeti emlékek és a Magyarországon egyedülállóan pompás sárközi népviselet. Az egykézés azonban társadalmi átalakulást hozott, majd a második világháborút követően alakult ki a jelenlegi kevert népesség. A rendszerváltást követően részben alvó település lett, a helyiek döntően a szomszédos Szekszárdra ingáznak, a falu gazdasága főképpen a mezőgazdaságra, a közepes iparra, a vállalkozásokra és a repülőtérre épül. Őcsény infrastruktúrája fejlett, határában több települést ellátó modern szennyvíztisztító telep áll, a közvilágítást 2020-ban korszerűsítették. Rendelkezik polgármesteri hivatallal, művelődési házzal, közösségi konyhával, teleházzal és könyvtárral, ATM-mel, postával, gyermek-, felnőtt- és fogorvosi rendelővel, valamint gyógyszertárral. A község működtette bölcsőde mellett a református egyház is fenntart egyet, az Őcsényi Tarkabarka Óvoda szintén a faluhoz tartozik. A korábban önkormányzati Perczel Mór Általános Iskola alsó és felső tagozata, valamint a tornaterem 2013 óta állami fenntartásban működik. A kereskedelmet két Coop és egy CBA üzlet, két Nemzeti Dohánybolt, és négy vendéglátóipari egység mellett több kisbolt bonyolítja le. A községen található emellett több autószerelő műhely, autómosó és benzinkút is. A falu és környéke látnivalókban gazdag. A természetkedvelők a közeli Gemencben vagy a szomszédos dombvidéken számos túraútvonalat találhatnak, emellett sétarepüléssel vagy kisvasúttal is megismerhetik a tájat. A néphagyományok kedvelői is megcsodálhatják az egykori gazdag lakosok jellegzetes házait, a felújított barokk református templomot, a gazdagon berendezett tájházat, valamint számos hagyományőrző rendezvényen is részt vehetnek. A repülés szerelmesei ellátogathatnak a repülőnapokra, a nemzetközi vitorlázórepülő és hőlégballonos találkozókra, vagy megtekinthetik az ország első hőlégballonos emlékhelyét és kiállítását. (hu)

dbo:areaCode
  • 74
dbo:county
dbo:postalCode
  • 7143
dbo:status
  • község
dbo:twinTown
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 18056 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 122996 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23893564 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtl
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlCsapadék
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMax
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMin
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtl
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlCsapadék
  • 53 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMax
  • 27 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMin
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • A Sárköz kapuja (hu)
  • A Sárköz kapuja (hu)
prop-hu:címer
  • HUN Őcsény COA.svg (hu)
  • HUN Őcsény COA.svg (hu)
prop-hu:decÁtl
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlCsapadék
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMax
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMin
  • -1 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtl
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlCsapadék
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMax
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMin
  • -1 (xsd:integer)
prop-hu:felirat
prop-hu:forrás
prop-hu:földrajziKistáj
prop-hu:földrajziKözéptáj
prop-hu:földrajziNagytáj
prop-hu:hosszúságiFok
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 45 (xsd:integer)
prop-hu:irányítószám
  • 7143 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtl
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlCsapadék
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMax
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMin
  • -3 (xsd:integer)
prop-hu:jegyző
  • Balogh Györgyi (hu)
  • Balogh Györgyi (hu)
prop-hu:julÁtl
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlCsapadék
  • 54 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMax
  • 27 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMin
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtl
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlCsapadék
  • 75 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMax
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMin
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:járás
  • Szekszárdi (hu)
  • Szekszárdi (hu)
prop-hu:kategória
  • Park (hu)
  • Park (hu)
prop-hu:kshKód
  • 8961 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Ocsenykozpont.jpg (hu)
  • Ocsenykozpont.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Őcsény templomai a Báta-főcsatorna felől (hu)
  • Őcsény vallási összetétele 2011-ben (hu)

prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:körzethívószám
  • 74 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtl
  • 16 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlCsapadék
  • 59 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMax
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMin
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtl
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlCsapadék
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMax
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMin
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:megye
  • Tolna (hu)
  • Tolna (hu)
prop-hu:mottó
  • Lenn a földön, vagy a levegőben Szeretettel várjuk önt Őcsényben (hu)

prop-hu:novÁtl
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlCsapadék
  • 56 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMax
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMin
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:népsűrűség
  • 31.800000 (xsd:double)
prop-hu:név
  • Őcsény (hu)
  • Őcsény (hu)
prop-hu:oktÁtl
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlCsapadék
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMax
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMin
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:polgármester
  • Fülöp János (hu)
  • Fülöp János (hu)
prop-hu:rang
prop-hu:régió
  • Dél-Dunántúl (hu)
  • Dél-Dunántúl (hu)
prop-hu:sepÁtl
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlCsapadék
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMax
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMin
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiFok
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 45 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:szín
  • blue (hu)
  • white (hu)
  • black (hu)
  • purple (hu)
  • aqua (hu)
  • grey (hu)
  • #FF00FF (hu)
  • blue (hu)
  • white (hu)
  • black (hu)
  • purple (hu)
  • aqua (hu)
  • grey (hu)
  • #FF00FF (hu)
prop-hu:szövegPozíciója
  • fent (hu)
  • fent (hu)
prop-hu:szövegPozíciójaMegyei
  • lent (hu)
  • lent (hu)
prop-hu:teljesNépesség
  • 2431 (xsd:integer)
prop-hu:tengerszintFelettiMagasság
  • 90 (xsd:integer)
prop-hu:terület
  • 72.610000 (xsd:double)
prop-hu:testvértelepülései
prop-hu:típus
  • Duna Limes Szövetség (hu)
  • Duna Limes Szövetség (hu)
prop-hu:város
  • Őcsény (hu)
  • Őcsény (hu)
prop-hu:weboldal
  • www.ocseny.hu (hu)
  • www.ocseny.hu (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:érték
  • 0 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 21 (xsd:integer)
  • 27 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Őcsény (hu)
  • Őcsény (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:city of
is dbo:county of
is dbo:deathPlace of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:fontosabbTelepülések of
is prop-hu:halálHelye of
is prop-hu:születésiHely of
is prop-hu:település of
is prop-hu:város of
is foaf:primaryTopic of