dbo:abstract
|
- Az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklat Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május 26-án, egy hónappal a parlamenti választási győzelem után az MSZP frakció zárt balatonőszödi ülésén tartott záróbeszéde, amelyben a bevezetendő reformok mellett érvelt a szocialista frakció tagjai előtt. Gyurcsány a frakcióülés után két nappal hozta nyilvánosságra részletes politikai programját. A záróbeszéd részletét 2006. szeptember 17-én ismeretlen személyek egyidejűleg több magyar sajtótermék szerkesztőségének is eljuttatták, és először csak részletei kerültek nyilvánosságra, rövid idő múlva azonban egy hosszabb, 25 perces rész is (pl. Gyurcsány Ferenc blogján); több gondolata és fogalmazásmódja sokakban felháborodást keltett.Többek között beismerte, hogy hibákat követtek el: Beismerte továbbá, hogy sokat hazudtak: Alantas kifejezéssel illette az országot: A beszéd őszi nyilvánosságra kerülése bizalmi válságot okozott: Budapesten és számos magyarországi városban tüntetéssorozat kezdődött. Tüntetők, közéleti személyiségek, magyar és külföldi politikusok követelték a miniszterelnök lemondását. A kormányoldal széles körű népszerűségvesztését meglovagolva az ellenzéki Fidesz erőteljes kampányt indított. Ebben – mivel illegitimnek tekintette a miniszterelnököt – a közelgő önkormányzati választásokat a kormányról szóló népszavazásnak állította be, amelynek sikere után szakértői kormánynak kell irányítania az országot az esetleges előrehozott választásokig. Az önkormányzati választásokon a Fidesz–KDNP győzelmet aratott. A Fidesz 72 órás politikai „ultimátumot” adott a kormányfőnek, de az nem mondott le, hanem bizalmi szavazást kért maga ellen az Országgyűlésben, amit a kormánypárti képviselők egyhangú támogatásával megnyert. Ezután a miniszterelnökről alkotott véleményüket kifejezve[forrás?] a fideszes és KDNP-s képviselők – a frakcióvezetők kivételével – hosszú ideig Gyurcsány Ferenc összes parlamenti felszólalásakor kivonultak az ülésteremből. A folyamatos politikai támadások a népszerűtlen miniszterelnököt „hozzáragasztották” a pártjához, ami azután nagymértékben meghatározta a balliberáis kormánykoalíció sorsát valamint a 2010-es választás kimenetelét. (hu)