Property Value
dbo:abstract
  • Pozsony (szlovákul: Bratislava (1919-ig Prešporok), németül: Pressburg (régiesen Preßburg), latinul: Posonium), a Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben legnagyobb városa. Pozsony az ország délnyugati részén helyezkedik el a Duna mindkét és a Morva folyó bal partját elfoglalva, Ausztria és Magyarország közvetlen közelében. A város Európa egyik legkisebb fővárosa. Pozsony első írásos említése 907-ből való, ugyanezen évben zajlott a város környékén a magyar honfoglalást lezáró pozsonyi csata is. Ez volt a Magyar Királyság fővárosa 1536 és 1783 között, a pozsonyi Szent Márton-dómban összesen tizenegy magyar uralkodót és nyolc magyar királynét koronáztak meg, valamint itt tartották a legtöbb magyar országgyűlést a 17. századtól a reformkorig. Ma Pozsony jelenti a szlovák politikai élet, valamint az ország kultúrájának és gazdaságának központját. A pozsonyi Grassalkovich-kastélyban székel a mindenkori szlovák elnök (jelenleg Zuzana Čaputová elnökasszony), valamint a város ad otthont a parlamentnek és a szlovák kormánynak is. 2017-ben Pozsony volt az Európai Unió harmadik leggazdagabb régiója a bruttó hazai termék (PPP) alapján Luxembourg és Hamburg után. (hu)

dbo:areaCode
  • 421 2
dbo:postalCode
  • 8XX XX
dbo:status
  • főváros
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 6060 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 62965 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23790009 (xsd:integer)
prop-hu:aprNapos
  • 204 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlCsapadék
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMax
  • 16 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMin
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:augNapos
  • 270 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlCsapadék
  • 52 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMax
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMin
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:címer
  • Coat of Arms of Bratislava.svg (hu)
  • Coat of Arms of Bratislava.svg (hu)
prop-hu:decNapos
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlCsapadék
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMax
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMin
  • -1 (xsd:integer)
prop-hu:elsőÍrásosEmlítés
  • 907 (xsd:integer)
prop-hu:febNapos
  • 82 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlCsapadék
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMax
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMin
  • -2 (xsd:integer)
prop-hu:forrás
prop-hu:helyiNév
  • Bratislava (hu)
  • Bratislava (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:irányítószám
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:janNapos
  • 65 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlCsapadék
  • 42 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMax
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMin
  • -3 (xsd:integer)
prop-hu:julNapos
  • 276 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlCsapadék
  • 52 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMax
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMin
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:junNapos
  • 270 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlCsapadék
  • 61 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMax
  • 24 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMin
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:kerület
  • pozsonyi (hu)
  • pozsonyi (hu)
prop-hu:kép
  • Bratislava Montage.jpg (hu)
  • Bratislava Montage.jpg (hu)
prop-hu:körzethívószám
  • 4212 (xsd:integer)
prop-hu:majNapos
  • 263 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlCsapadék
  • 54 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMax
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMin
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:marNapos
  • 152 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlCsapadék
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMax
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMin
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:novNapos
  • 60 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlCsapadék
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMax
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMin
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:népsűrűség
  • 1200 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Pozsony (hu)
  • Pozsony (hu)
prop-hu:oktNapos
  • 143 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlCsapadék
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMax
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMin
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:polgármester
  • Matúš Vallo (hu)
  • Matúš Vallo (hu)
prop-hu:rang
prop-hu:sepNapos
  • 207 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlCsapadék
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMax
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMin
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiFok
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • jobbra (hu)
  • jobbra (hu)
prop-hu:tengerszintFelettiMagasság
  • 134 (xsd:integer)
prop-hu:terület
  • 367.660000 (xsd:double)
prop-hu:város
  • Pozsony (hu)
  • Pozsony (hu)
prop-hu:weboldal
  • bratislava.sk (hu)
  • bratislava.sk (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • Bratislava (hu)
  • Bratislava (hu)
prop-hu:zászló
  • Flag of Bratislava.svg (hu)
  • Flag of Bratislava.svg (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Pozsony (hu)
  • Pozsony (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Pozsony (hu)
  • (hu)
  • Pozsony (hu)
  • (hu)
is dbo:birthPlace of
is dbo:capital of
is dbo:city of
is dbo:country of
is dbo:county of
is dbo:deathPlace of
is dbo:headquarter of
is dbo:hometown of
is dbo:location of
is dbo:militaryUnit of
is dbo:origin of
is dbo:owner of
is dbo:position of
is dbo:region of
is dbo:residence of
is dbo:territory of
is dbo:twinTown of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:azÚtEleje of
is prop-hu:cím of
is prop-hu:diszlokáció of
is prop-hu:elhelyezkedés of
is prop-hu:felirat of
is prop-hu:felsőoktatásiMunkahely of
is prop-hu:fontosabbTelepülések of
is prop-hu:főbbTelepülések of
is prop-hu:főváros of
is prop-hu:gyártásHelye of
is prop-hu:halálHelye of
is prop-hu:halálozásiHely of
is prop-hu:halálozásiVáros of
is prop-hu:hely of
is prop-hu:helyszín of
is prop-hu:koronázásHelye of
is prop-hu:központ of
is prop-hu:lakóhely of
is prop-hu:legnagyobbGyőzelem of
is prop-hu:location of
is prop-hu:magyarKiadás of
is prop-hu:maiTelepülésnév of
is prop-hu:ország of
is prop-hu:püspökkéSzentelésHelye of
is prop-hu:stadion of
is prop-hu:stadium of
is prop-hu:származás of
is prop-hu:székhely of
is prop-hu:székház of
is prop-hu:születésHelye of
is prop-hu:születésVáros of
is prop-hu:születésiHely of
is prop-hu:születésiVáros of
is prop-hu:születésiváros of
is prop-hu:település of
is prop-hu:tulajdonos of
is prop-hu:város of
is foaf:primaryTopic of