Property Value
dbo:abstract
  • Az Európai Unió (röviden EU) gazdasági és politikai egyesülés, melyet 27 európai ország alkot. A regionális integráció iránt elkötelezett szervezet 1993. november 1-jével jött létre az 1992. február 7-én aláírt maastrichti szerződéssel az Európai Gazdasági Közösség 12 tagországából. A csaknem 450 milliós népességű unió a világ nominális GDP-jének mintegy 30%-át állítja elő (2008-ban 18,4 billió dollár értékben). Az Európai Unió nem egy állam, így állampolgárai, illetve fővárosa sem lehet. Az EU elődjének is tekinthető 1951-ben alakult Európai Szén- és Acélközösség intézményeinek az alapító 6 ország (Benelux államok, NSZK, Franciaország, Olaszország) megegyezése szerint és egymás között kialkudott kompromisszum eredményeként lett Brüsszel az Európai Unió intézményeinek székhelye. Az Európai Parlament elődjének tekinthető. A közgyűlés székhelye Strasbourg lett. A történelem során kialakult ellentétek és szövetségek miatt is olyan megoldáshoz akartak jutni az alapító országok akkori vezetői, hogy a későbbiek folyamán ebből ne legyen konfliktus. Ezen kívül számos uniós ügynökség székhelye található más uniós tagállamban. Az EU egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlását. Közös politikát folytat a kereskedelem, mezőgazdaság, halászat, valamint a regionális fejlesztés területén. 19 tagállamban közös fizetőeszközt is bevezettek, az eurót; ezek az országok alkotják az eurózónát. Az EU egy korlátozott külpolitikai szerepre is szert tett; képviselete van a Kereskedelmi Világszervezetnél, a G8-nál, a G20-nál és az ENSZ-nél. Igazságügyi és belügyi területen is alkot szabályokat, beleértve a schengeni övezetet alkotó tagállamok között a határőrizet felszámolását. Nemzetközi szervezetként az unió működésében a nemzetekfölöttiség és a kormányköziség jegyei keverednek. A döntéseket egyes területeken a tagállamok közötti tárgyalások alapján hozzák, míg más területek független, nemzetek feletti intézmények felelősségi körébe tartoznak, ahol nem szükséges a tagállamok teljes egyetértése. Az EU fontos intézményei és szervei között található az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Tanács, az Európai Unió Bírósága, Európai Központi Bank és az Európai Számvevőszék. Az Európai Parlament tagjait öt évre választják a tagállamok állampolgárai, akik egyben európai uniós polgárok is. Az Európai Unió gyökerei a hat állam által 1951-ben létrehozott Európai Szén- és Acélközösségig, illetve az 1957-es Római szerződésig nyúlnak vissza. Azóta területileg jelentősen kibővült, és intézményeinek hatáskörét is fokozatosan kiterjesztették. Magyarország 2004. május 1-jén vált az Unió tagjává. (hu)

dbo:anthem
dbo:callSign
  • nincs egységesítve
dbo:capital
dbo:currency
dbo:governmentType
dbo:grossDomesticProduct
  • 2.000000 (xsd:float)
  • 15.600000 (xsd:float)
dbo:motto
  • ''In varietate concordia
  • (Egyesülve a sokféleségben)''
dbo:populationTotal
  • 3 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:state
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 2107 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 106930 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23898535 (xsd:integer)
prop-hu:becsültNépességÉve
  • 2012 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
  • 20050805004217 (xsd:decimal)
  • 20080625194002 (xsd:decimal)
prop-hu:elődállamok
prop-hu:esemény
  • EGK-ként elismerve (hu)
  • EGK-ként kinyilvánítva (hu)
  • EU-ként elismerve (hu)
  • EU-ként kinyilvánítva (hu)
  • EGK-ként elismerve (hu)
  • EGK-ként kinyilvánítva (hu)
  • EU-ként elismerve (hu)
  • EU-ként kinyilvánítva (hu)
prop-hu:esemény1Dátum
  • 1957 (xsd:integer)
prop-hu:esemény2Dátum
  • 1958 (xsd:integer)
prop-hu:esemény3Dátum
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:esemény4Dátum
  • --11-01
prop-hu:főváros
prop-hu:gdp
  • 15.600000 (xsd:double)
prop-hu:gdpMegjegyzés
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:gdpPerFő
  • 28100 (xsd:integer)
prop-hu:gdpRangsorban
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:himnusz
prop-hu:hivatalosNyelv
  • Lásd: Az Európai Unió hivatalos nyelvei (hu)

prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:hívókód
  • nincs egységesítve (hu)
  • nincs egységesítve (hu)
prop-hu:időzóna
  • UTC 0 és +2 között (hu)
  • UTC 0 és +2 között (hu)
prop-hu:internetTld
  • eu (hu)
  • eu (hu)
prop-hu:közlekedésIránya
  • jobbra tarts (hu)
  • jobbra tarts (hu)
prop-hu:legnagyobbVáros
  • Berlin (hu)
  • Berlin (hu)
prop-hu:mottó
  • '' (hu)
  • ''In varietate concordia (hu)
  • '' (hu)
  • ''In varietate concordia (hu)
prop-hu:népességrangsorban
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:népsűrűség
  • 112 (xsd:integer)
prop-hu:pénznem
  • 19 (xsd:integer)
  • (8 tagállamban még nem vezették be, ill. nem kívánják bevezetni, így azok a saját pénznemüket használják.) (hu)
prop-hu:szélesség
  • É (hu)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 51 (xsd:integer)
prop-hu:teljesNév
  • Európai Unió (hu)
  • Európai Unió (hu)
prop-hu:terület
  • 4233262 (xsd:integer)
prop-hu:térkép
  • Global European Union.svg (hu)
  • Global European Union.svg (hu)
prop-hu:url
prop-hu:vezetőCím
prop-hu:vezetőNév
  • Charles Michel (hu)
  • David Sassoli (hu)
  • Ursula von der Leyen (hu)
  • Charles Michel (hu)
  • David Sassoli (hu)
  • Ursula von der Leyen (hu)
prop-hu:villamosHálózat
  • 230 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zászló
  • Flag of Europe.svg (hu)
  • Flag of Europe.svg (hu)
prop-hu:államforma
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Európai Unió (hu)
  • Európai Unió (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:anthem of
is dbo:currentMember of
is dbo:hometown of
is dbo:state of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:hivatalos of
is prop-hu:kereskedelmiSzervezetiTagság of
is prop-hu:kiadásiDátum of
is prop-hu:kiszolgáltTerületek of
is prop-hu:működésiRégió of
is prop-hu:székhely of
is prop-hu:tagság of
is prop-hu:állam of
is foaf:primaryTopic of