Property Value
dbo:abstract
  • A Gemini–11, vagy hivatalos megjelölése szerint a Gemini XI az amerikai Gemini-program kilencedik emberes küldetése volt. A repülés a program harmadik fázisában zajlott le, amikor már nem az űrteljesítmények elsőkénti végrehajtása volt a fő cél, hanem a jártasság, a tudás elmélyítése. Az előző repülések sorozatos félsikerei szükségessé is tették, hogy bizonyos témákban – mint például az űrséta, vagy a két űrhajó összekötésével végzett mesterséges gravitációs kísérletek – újra próbálkozzon a NASA. A Gemini XI elé meglehetősen komplex feladatot állítottak a tervezők. A legjelentősebb újítás az volt, hogy már a felszállás utáni első keringésben végre kellett hajtani az űrrandevút. Emellett szerepelt két űrséta, az összedokkolt Agena-Gemini űrhajórendszerrel végzett együttes manőverek, illetve egy pányvával összekötve az űrhajókat mesterséges gravitációs kísérlet a sok hagyományos orvosi, fényképezési és egyéb kísérlet mellett. A repülés parancsnokául Pete Conradot nevezte ki Deke Slayton, személyzeti kérdésekért felelős NASA igazgató, míg másodpilótája Dick Gordon lett. Így ismét egy tapasztalt, korábban már repült űrhajóst és egy, a Tizenegyek csoportjából – a harmadik űrhajós-válogatásból – érkező újonc került össze. A parancsnoki tartalék Neil Armstrong, a pilóta tartalék pedig Bill Anders lett. A kinevezett űrhajósok maguk is hoztak új feladatot a repülésbe: Conrad parancsnok sikeresen lobbizott azért, hogy az főhajtóművét használva minél magasabbra emelkedhessenek a földfelszín felett, hogy a kozmikus sugárzás hatásait vizsgálhassák nagyobb magasságokban. A Gemini XI 1966. szeptember 12-én startolt Cape Kennedy-ről, helyi idő szerint 9:42:26,5-kor (14:42:26,5 UTC) egy mindössze 2 másodperces indítási ablakban. A precíz tervezésnek és a teljesen sikeres startnak köszönhetően ezután a Gemini űrhajó sikerrel randevúzott és kapcsolódott össze az első keringés során a kicsit korábban startoló Agenával. A következő fontosabb feladat egy űrséta végrehajtása volt, amely feladat Dick Gordonra hárult. Ennek keretében az űrhajósnak egy Dacron sodronyt kellett rögzítenie a Gemini és az Agena bekötési pontja körül, hogy majd a két űrhajót összekötve reptethessék. Emellett számos más, pl. minta visszahozatali, vagy kisebb szerelési feladatot is szántak a pilótának, ám már az első feladattal is csak nagy nehézségek árán boldogult. A NASA továbbra sem szerelt kapaszkodókat és lábtartókat az űrhajó külsejére, ezért az űrhajós olyan erőfeszítésre kényszerült, amelyben végletekig kimerült és felhevült és amely miatt idő előtt be kellett fejeznie az űrsétát. A félsikert hozó műveletet az Agenával összekapcsolt űrhajórendszer pályamódosítása követte, amellyel 1374 km magasságba jutottak el az űrhajósok. Két keringést tettek meg ebben a magasságban, méréseket végezve. Ennek végeztével visszaállították az eredeti pályát, ahol Gordon egy újabb űrsétát végzett, ám ezúttal csak egy - Stand-up EVA, azaz felállva végzett, űrhajón kívüli tevékenység – volt. Végül leváltak az Agenáról, majd 44 keringés megtétele után 2 nap 23 óra 17 perc 8 másodperc repülést követően leszálltak az Atlanti-óceánon. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 25570 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 66157 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23564405 (xsd:integer)
prop-hu:apogeum
  • 279.1
prop-hu:crew1Up
prop-hu:crew2Up
prop-hu:előzőRepülés
prop-hu:flights1Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:flights2Up
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:földetÉrésHelye
  • 0.0
prop-hu:földetÉrésIdeje
  • 1966 (xsd:integer)
  • 50375.0
prop-hu:hordozórakéta
prop-hu:hívójel
  • Gemini–11 (hu)
  • Gemini–11 (hu)
prop-hu:időtartam
  • 2 (xsd:integer)
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:keringésekSzáma
  • 44 (xsd:integer)
prop-hu:következőRepülés
prop-hu:megtettTávolság
  • ~1 983 565 km (hu)
  • ~1 983 565 km (hu)
prop-hu:nssdcId
  • 1966 (xsd:integer)
prop-hu:ország
  • USA (hu)
  • USA (hu)
prop-hu:perigeum
  • 160.5
prop-hu:periódusFöldKörül
  • 88.890000 (xsd:double)
prop-hu:position
  • Parancsnok (hu)
  • Pilóta (hu)
  • Parancsnok (hu)
  • Pilóta (hu)
prop-hu:pályahajlásFöldKörül
  • 28.830000 (xsd:double)
prop-hu:repülésNeve
  • Gemini–11 (hu)
  • Gemini–11 (hu)
prop-hu:repülésjelvény
  • Gemini 11 patch.png (hu)
  • Gemini 11 patch.png (hu)
prop-hu:start
  • 14 (xsd:integer)
  • 1966 (xsd:integer)
prop-hu:starthely
prop-hu:személyzet
  • Pete Conrad parancsnok Dick Gordon pilóta (hu)

prop-hu:személyzetKép
  • Gemini 11 prime crew .jpg (hu)
  • Gemini 11 prime crew .jpg (hu)
prop-hu:személyzetKépaláírás
  • Személyzet (hu)
  • Személyzet (hu)
prop-hu:tartalékSzemélyzet
  • Neil Armstrong parancsnok Bill Anders pilóta (hu)

prop-hu:terminology
  • Űrhajós (hu)
  • Űrhajós (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:űrhajóTömege
  • 3798.4
prop-hu:űrügynökség
  • NASA25px (hu)
  • NASA25px (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Gemini–11 (hu)
  • Gemini–11 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előzőRepülés of
is prop-hu:következőRepülés of
is foaf:primaryTopic of