| dbo:abstract
|
- A Gemini–12, vagy hivatalos jelölése szerint a Gemini XII az amerikai Gemini-program tizedik, egyben utolsó küldetése volt, amellyel ember repült a világűrbe. A repüléssel befejeződött a Gemini-program tesztrepüléseinek sora, amellyel a holdra szálláshoz szükséges műveleteket kísérletezték ki az Apollo–program számára és amellyel számos űrhajós szerezhetett jártasságot ezen később is alkalmazott műveletekhez. Az utolsó repülésre még számos művelet esetében nem volt tisztázott, hogy sikerre vihető-e – különösen az űrséta megvalósíthatósága volt kétséges –, ezért az űrhajósok lényegében ugyanazt a feladatot kapták, mint elődeik - felszállás után , majd összekapcsolódás egy Agena célrakétával, magassági manőver, majd űrséta, mikrogravitációs kísérletek –, ám az űrhajókon számos, a műveletek javítását célzó eszközt fejlesztettek, valamint a felkészülési folyamatban is lényegi változtatásokat eszközöltek. Személyzetként Jim Lovell parancsnokot és Buzz Aldrin másodpilótát jelölte ki Deke Slayton, bár ehhez kellett az Gemini IX első számú legénységének tragikus balesete, akiknek halála nyomán minden űrhajóspár egyet előre lépett a legénységi rotációban, így kerülhetett a Lovell-Aldrin páros erre a repülésre. A parancsnoki tartalék Neil Armstrong, míg a pilóta tartaléka Bill Anders volt, ugyanaz a páros, aki már a Gemini XI-en is betöltötte a tartalék szerepét. A Gemini XII 1966. november 11-én startolt Cape Canaveralről, ám rögtön az első feladatnál – az űrrandevúnál – hiba lépett fel. A manőverekhez távolság- és irányadatokat adó radar felmondta a szolgálatot. A korábbi repüléseken ez végzetes hibának bizonyult, ám a fedélzeten ott volt Buzz Aldrin, aki pont a „látás utáni űrrandevú technikákból” írta , így bevetette az e téren nyert elméleti szaktudását. Egy szextáns segítségével meghatározták az űrhajósok a kívánt adatokat és (a tervekhez képest késéssel) végrehajtották az űrrandevút, majd a két űrjármű összekapcsolását. Ezzel az egész Gmmini-program hatalmasat lépett előre. Később elmaradt az Agena hajtóművével tervezett magassági manőver, mivel a start során a telemetria valamilyen rendellenességet közvetített az irányítás felé a hajtóművet illetően és óvatosságból inkább nem használták. A figyelem az Aldrin számára előírt űrsétákra terelődött. A megváltoztatott tréningek során Aldrin korábban nagy, vízzel teli medencében gyakorolta a súlytalanságban történő mozgást, valamint az űrhajó külsejére számos kapaszkodót, illetve lábtartót szereltek, hogy könnyebben tudjon mozogni és ne kerüljön erőfeszítésbe a testének pozícionálása. Az új fejlesztések révén Aldrin könnyedén mozgott és tökéletes teljesítményt nyújtott az űrséták során, számos feladatot végzett el (csavarok becsavarása, fémvágás, stb.), amellyel végre igazolta a NASA számára, hogy az űrséta is teljes sikerre vihető. A Gemini XII-n végül az Agena hajtóművével végrehajtandó manőveren kívül minden feladat 100%-os sikert hozott és a NASA a repülés révén nyugodtan léphetett tovább az Apollo repülésekre. (hu)
- A Gemini–12, vagy hivatalos jelölése szerint a Gemini XII az amerikai Gemini-program tizedik, egyben utolsó küldetése volt, amellyel ember repült a világűrbe. A repüléssel befejeződött a Gemini-program tesztrepüléseinek sora, amellyel a holdra szálláshoz szükséges műveleteket kísérletezték ki az Apollo–program számára és amellyel számos űrhajós szerezhetett jártasságot ezen később is alkalmazott műveletekhez. Az utolsó repülésre még számos művelet esetében nem volt tisztázott, hogy sikerre vihető-e – különösen az űrséta megvalósíthatósága volt kétséges –, ezért az űrhajósok lényegében ugyanazt a feladatot kapták, mint elődeik - felszállás után , majd összekapcsolódás egy Agena célrakétával, magassági manőver, majd űrséta, mikrogravitációs kísérletek –, ám az űrhajókon számos, a műveletek javítását célzó eszközt fejlesztettek, valamint a felkészülési folyamatban is lényegi változtatásokat eszközöltek. Személyzetként Jim Lovell parancsnokot és Buzz Aldrin másodpilótát jelölte ki Deke Slayton, bár ehhez kellett az Gemini IX első számú legénységének tragikus balesete, akiknek halála nyomán minden űrhajóspár egyet előre lépett a legénységi rotációban, így kerülhetett a Lovell-Aldrin páros erre a repülésre. A parancsnoki tartalék Neil Armstrong, míg a pilóta tartaléka Bill Anders volt, ugyanaz a páros, aki már a Gemini XI-en is betöltötte a tartalék szerepét. A Gemini XII 1966. november 11-én startolt Cape Canaveralről, ám rögtön az első feladatnál – az űrrandevúnál – hiba lépett fel. A manőverekhez távolság- és irányadatokat adó radar felmondta a szolgálatot. A korábbi repüléseken ez végzetes hibának bizonyult, ám a fedélzeten ott volt Buzz Aldrin, aki pont a „látás utáni űrrandevú technikákból” írta , így bevetette az e téren nyert elméleti szaktudását. Egy szextáns segítségével meghatározták az űrhajósok a kívánt adatokat és (a tervekhez képest késéssel) végrehajtották az űrrandevút, majd a két űrjármű összekapcsolását. Ezzel az egész Gmmini-program hatalmasat lépett előre. Később elmaradt az Agena hajtóművével tervezett magassági manőver, mivel a start során a telemetria valamilyen rendellenességet közvetített az irányítás felé a hajtóművet illetően és óvatosságból inkább nem használták. A figyelem az Aldrin számára előírt űrsétákra terelődött. A megváltoztatott tréningek során Aldrin korábban nagy, vízzel teli medencében gyakorolta a súlytalanságban történő mozgást, valamint az űrhajó külsejére számos kapaszkodót, illetve lábtartót szereltek, hogy könnyebben tudjon mozogni és ne kerüljön erőfeszítésbe a testének pozícionálása. Az új fejlesztések révén Aldrin könnyedén mozgott és tökéletes teljesítményt nyújtott az űrséták során, számos feladatot végzett el (csavarok becsavarása, fémvágás, stb.), amellyel végre igazolta a NASA számára, hogy az űrséta is teljes sikerre vihető. A Gemini XII-n végül az Agena hajtóművével végrehajtandó manőveren kívül minden feladat 100%-os sikert hozott és a NASA a repülés révén nyugodtan léphetett tovább az Apollo repülésekre. (hu)
|
