Property Value
dbo:abstract
  • Hongkong különleges közigazgatási terület, röviden Hongkong a Kínai Népköztársaság két különleges közigazgatási területének egyike (a másik Makaó), 263 szigetből álló városállam, bár a köznyelvben gyakran egyszerű városként értelmezik. A Dél-kínai-tenger határolja. Területe Budapest kétszeresét teszi ki, míg lakossága Magyarország népességének körülbelül kétharmada. A Föld egyik legsűrűbben lakott területe, lakóinak 93,6 százaléka kínai nemzetiségű, akiknek nagy része a szomszédos Kuangtung (Guangdong) tartományból származik. Az első ópiumháború (1839–1842) után a Brit Birodalom fennhatósága alá került, először csak a Hongkong-sziget, majd 1860-ban a , és 1898-ban az Új területek is. A második világháborúban japán megszállás alá került. A háború után ismét a Brit Birodalom részét képezte, 1997-ben csatolták vissza Kínához. Az 1970-es évektől 2006-ig Hongkongban a „pozitív be nem avatkozás” elnevezésű gazdasági politikát követték. A gyarmati időszak jelentősen befolyásolta Hongkong kultúráját, amelyről gyakran állítják, hogy benne „találkozik Kelet és Nyugat”. Ugyancsak a gyarmati befolyásnak köszönhetően Hongkong oktatási rendszere egészen 2009-ig a követte. A kínaitól eltérő, sajátos jogrendszere van – Alaptörvénynek (Basic Law) nevezett alkotmánnyal –, saját pénzneme és bevándorlási törvényei, továbbá saját közúti forgalmi szabályai (továbbra is a bal oldalon vezetnek). Csak a honvédelmi és diplomáciai ügyekben kötődik szorosan a Kínai Népköztársasághoz. Egyike a világ vezető kereskedelmi és gazdasági központjainak, kapitalista gazdasági rendszerrel. A hongkongi dollár 2010-ben a világ 8. legtöbbet kereskedett devizája volt. Az egy főre jutó jövedelem tekintetében Hongkong a világ élvonalába tartozik. Híres többek között , a harcművészetekről, a kantopop zenéről, a kínai és nyugati elemeket változatosan ötvöző és felhőkarcolóiról. (hu)
  • Hongkong különleges közigazgatási terület, röviden Hongkong a Kínai Népköztársaság két különleges közigazgatási területének egyike (a másik Makaó), 263 szigetből álló városállam, bár a köznyelvben gyakran egyszerű városként értelmezik. A Dél-kínai-tenger határolja. Területe Budapest kétszeresét teszi ki, míg lakossága Magyarország népességének körülbelül kétharmada. A Föld egyik legsűrűbben lakott területe, lakóinak 93,6 százaléka kínai nemzetiségű, akiknek nagy része a szomszédos Kuangtung (Guangdong) tartományból származik. Az első ópiumháború (1839–1842) után a Brit Birodalom fennhatósága alá került, először csak a Hongkong-sziget, majd 1860-ban a , és 1898-ban az Új területek is. A második világháborúban japán megszállás alá került. A háború után ismét a Brit Birodalom részét képezte, 1997-ben csatolták vissza Kínához. Az 1970-es évektől 2006-ig Hongkongban a „pozitív be nem avatkozás” elnevezésű gazdasági politikát követték. A gyarmati időszak jelentősen befolyásolta Hongkong kultúráját, amelyről gyakran állítják, hogy benne „találkozik Kelet és Nyugat”. Ugyancsak a gyarmati befolyásnak köszönhetően Hongkong oktatási rendszere egészen 2009-ig a követte. A kínaitól eltérő, sajátos jogrendszere van – Alaptörvénynek (Basic Law) nevezett alkotmánnyal –, saját pénzneme és bevándorlási törvényei, továbbá saját közúti forgalmi szabályai (továbbra is a bal oldalon vezetnek). Csak a honvédelmi és diplomáciai ügyekben kötődik szorosan a Kínai Népköztársasághoz. Egyike a világ vezető kereskedelmi és gazdasági központjainak, kapitalista gazdasági rendszerrel. A hongkongi dollár 2010-ben a világ 8. legtöbbet kereskedett devizája volt. Az egy főre jutó jövedelem tekintetében Hongkong a világ élvonalába tartozik. Híres többek között , a harcművészetekről, a kantopop zenéről, a kínai és nyugati elemeket változatosan ötvöző és felhőkarcolóiról. (hu)
dbo:anthem
dbo:callSign
  • 852 (Makaóról 01)
dbo:currency
dbo:grossDomesticProduct
  • 37.000000 (xsd:float)
  • 350.399994 (xsd:float)
dbo:populationTotal
  • 101 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:vehicleCode
  • HK
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 29573 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 189677 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23856278 (xsd:integer)
prop-hu:aprHumidity
  • 83 (xsd:integer)
prop-hu:aprMax
  • 33 (xsd:integer)
prop-hu:aprMeanC
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:aprMin
  • 9 (xsd:integer)
prop-hu:aprNapos
  • 113 (xsd:integer)
prop-hu:aprPercentsun
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:aprRainDays
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlCsapadék
  • 153 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMax
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:aprÁtlMin
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:augHumidity
  • 81 (xsd:integer)
prop-hu:augMax
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:augMeanC
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:augMin
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:augNapos
  • 182 (xsd:integer)
prop-hu:augPercentsun
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:augRainDays
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlCsapadék
  • 453 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMax
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:augÁtlMin
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:becsültNépesség
  • 7219700 (xsd:integer)
prop-hu:becsültNépességÉve
  • 2013 (xsd:integer)
prop-hu:beszéltNyelvek
prop-hu:coauthors
  • Deser, David (hu)
  • Deser, David (hu)
prop-hu:cím
  • 月半彎 (hu)
  • 月半彎 (hu)
prop-hu:címer
  • Hong Kong SAR Regional Emblem.svg (hu)
  • Hong Kong SAR Regional Emblem.svg (hu)
prop-hu:date
  • 1999-08-01 (xsd:date)
  • 2007-09-04 (xsd:date)
  • January 2012 (hu)
prop-hu:decHumidity
  • 70 (xsd:integer)
prop-hu:decMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:decMeanC
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:decMin
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:decNapos
  • 161 (xsd:integer)
prop-hu:decPercentsun
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:decRainDays
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlCsapadék
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMax
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:decÁtlMin
  • 16 (xsd:integer)
prop-hu:eltérésUtcTől
  • +8 (hu)
  • +8 (hu)
prop-hu:esemény
  • Brit gyarmat (hu)
  • Brit megszállás (hu)
  • Visszacsatolás Kínához (hu)
  • Brit gyarmat (hu)
  • Brit megszállás (hu)
  • Visszacsatolás Kínához (hu)
prop-hu:esemény1Dátum
  • 1841 (xsd:integer)
prop-hu:esemény2Dátum
  • 1842 (xsd:integer)
prop-hu:esemény3Dátum
  • 1997 (xsd:integer)
prop-hu:febHumidity
  • 79 (xsd:integer)
prop-hu:febMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:febMeanC
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:febMin
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:febNapos
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:febPercentsun
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:febRainDays
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlCsapadék
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMax
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:febÁtlMin
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:first
  • Gyula (hu)
  • Steve (hu)
  • Evelyn (hu)
  • Fu (hu)
  • G.B. (hu)
  • Hans-Wilm (hu)
  • Jung-Fang Tsai (hu)
  • Mingyu (hu)
  • Shuyong (hu)
  • Tak-Wing (hu)
  • Wenjiong (hu)
  • Gyula (hu)
  • Steve (hu)
  • Evelyn (hu)
  • Fu (hu)
  • G.B. (hu)
  • Hans-Wilm (hu)
  • Jung-Fang Tsai (hu)
  • Mingyu (hu)
  • Shuyong (hu)
  • Tak-Wing (hu)
  • Wenjiong (hu)
prop-hu:float
  • left (hu)
  • left (hu)
prop-hu:forrás
prop-hu:fájlnév
  • Jacky Cheung - Half moon.ogg (hu)
  • Jacky Cheung - Half moon.ogg (hu)
prop-hu:gdp
  • 350.400000 (xsd:double)
prop-hu:gdpMegjegyzés
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:gdpPerFő
  • 49300.0
prop-hu:gdpRangsorban
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:gépkocsijel
  • HK (hu)
  • HK (hu)
prop-hu:hMp
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:hdi
  • 0.898000 (xsd:double)
prop-hu:hdiKategória
  • magas (hu)
  • magas (hu)
prop-hu:hdiRangsorban
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:hdiÉv
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:himnusz
prop-hu:hivatalosMagyar
  • 50 (xsd:integer)
prop-hu:hivatalosNemzetközi
  • Hong Kong Special Administrative Region of the People's Republic of China (hu)
  • Hong Kong Special Administrative Region of the People's Republic of China (hu)
prop-hu:hivatalosNyelv
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 114 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:hívókód
  • 852 (xsd:integer)
prop-hu:időzóna
  • HKT (hu)
  • HKT (hu)
prop-hu:internetTld
  • hk (hu)
  • hk (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 3 (xsd:integer)
  • 963 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 9780521776028 (xsd:decimal)
prop-hu:janHumidity
  • 74 (xsd:integer)
prop-hu:janMax
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:janMeanC
  • 16 (xsd:integer)
prop-hu:janMin
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:janNapos
  • 145 (xsd:integer)
prop-hu:janPercentsun
  • 43 (xsd:integer)
prop-hu:janRainDays
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlCsapadék
  • 33 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMax
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:janÁtlMin
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:julHumidity
  • 81 (xsd:integer)
prop-hu:julMax
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:julMeanC
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:julMin
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:julNapos
  • 197 (xsd:integer)
prop-hu:julPercentsun
  • 48 (xsd:integer)
prop-hu:julRainDays
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlCsapadék
  • 385 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMax
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:julÁtlMin
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:junHumidity
  • 82 (xsd:integer)
prop-hu:junMax
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:junMeanC
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:junMin
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:junNapos
  • 144 (xsd:integer)
prop-hu:junPercentsun
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:junRainDays
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlCsapadék
  • 491 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMax
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:junÁtlMin
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:kTer
  • 1104 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • Liu (hu)
  • Wang (hu)
  • Jordán (hu)
  • Chang (hu)
  • Endacott (hu)
  • Lu Yen Roloff (hu)
  • Ngo (hu)
  • Poshek (hu)
  • Schütte (hu)
  • Tsang (hu)
  • Liu (hu)
  • Wang (hu)
  • Jordán (hu)
  • Chang (hu)
  • Endacott (hu)
  • Lu Yen Roloff (hu)
  • Ngo (hu)
  • Poshek (hu)
  • Schütte (hu)
  • Tsang (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • London (hu)
  • Bielefeld (hu)
  • Ostfildern (hu)
  • Budapest (hu)
  • London (hu)
  • Bielefeld (hu)
  • Ostfildern (hu)
prop-hu:majHumidity
  • 83 (xsd:integer)
prop-hu:majMax
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:majMeanC
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:majMin
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:majNapos
  • 138 (xsd:integer)
prop-hu:majPercentsun
  • 34 (xsd:integer)
prop-hu:majRainDays
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlCsapadék
  • 290 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:majÁtlMin
  • 24 (xsd:integer)
prop-hu:marHumidity
  • 82 (xsd:integer)
prop-hu:marMax
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:marMeanC
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:marMin
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:marNapos
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:marPercentsun
  • 27 (xsd:integer)
prop-hu:marRainDays
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlCsapadék
  • 75 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMax
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:marÁtlMin
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:metricFirst
  • Y (hu)
  • Y (hu)
prop-hu:novHumidity
  • 72 (xsd:integer)
prop-hu:novMax
  • 31 (xsd:integer)
prop-hu:novMeanC
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:novMin
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:novNapos
  • 172 (xsd:integer)
prop-hu:novPercentsun
  • 52 (xsd:integer)
prop-hu:novRainDays
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlCsapadék
  • 39 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMax
  • 24 (xsd:integer)
prop-hu:novÁtlMin
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:népességrangsorban
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:népszámlálás
  • 6708389 (xsd:integer)
prop-hu:népszámlálásÉve
  • 2001 (xsd:integer)
prop-hu:népsűrűség
  • 6480 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Hong Kong (hu)
  • Hong Kong (hu)
prop-hu:octHumidity
  • 73 (xsd:integer)
prop-hu:octMeanC
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:octPercentsun
  • 55 (xsd:integer)
prop-hu:octRainDays
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:oktMax
  • 34 (xsd:integer)
prop-hu:oktMin
  • 13 (xsd:integer)
prop-hu:oktNapos
  • 197 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlCsapadék
  • 120 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMax
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:oktÁtlMin
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Oxford University Press (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Routledge (hu)
  • Columbia University Press (hu)
  • I. B. Tauris (hu)
  • MTA Világgazdasági Kutatóintézet (hu)
  • Mairs Geographischer (hu)
  • Transcript Verlag (hu)
  • Oxford University Press (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Routledge (hu)
  • Columbia University Press (hu)
  • I. B. Tauris (hu)
  • MTA Világgazdasági Kutatóintézet (hu)
  • Mairs Geographischer (hu)
  • Transcript Verlag (hu)
prop-hu:pénznem
prop-hu:pénznemIsoKódja
  • HKD (hu)
  • HKD (hu)
prop-hu:rainColour
  • green (hu)
  • green (hu)
prop-hu:sajátNév
  • Hongkong, a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe (hu)
  • 中華人民共和國香港特別行政區. (hu)
  • Hong Kong Special Administrative Region of the People’s Republic of China (hu)
  • Hongkong, a Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területe (hu)
  • 中華人民共和國香港特別行政區. (hu)
  • Hong Kong Special Administrative Region of the People’s Republic of China (hu)
prop-hu:sepHumidity
  • 78 (xsd:integer)
prop-hu:sepMax
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:sepMeanC
  • 27 (xsd:integer)
prop-hu:sepMin
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:sepNapos
  • 174 (xsd:integer)
prop-hu:sepPercentsun
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:sepRainDays
  • 14 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlCsapadék
  • 321 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMax
  • 30 (xsd:integer)
prop-hu:sepÁtlMin
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:singleLine
  • Y (hu)
  • Y (hu)
prop-hu:szMp
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:szuverenitásMegnevezése
  • főbb eseményei: (hu)
  • főbb eseményei: (hu)
prop-hu:szuverenitásTípusa
  • Történelme (hu)
  • Történelme (hu)
prop-hu:szélesség
  • 250 (xsd:integer)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • Részlet Jacky Cheung Félhold című dalából (hu)
  • Részlet Jacky Cheung Félhold című dalából (hu)
prop-hu:teljesNév
  • Hongkong (hu)
  • Hongkong (hu)
prop-hu:terület
  • 1104 (xsd:integer)
prop-hu:title
  • Hong Kong's History: State and Society Under Colonial Rule (hu)
  • A History of Hong Kong (hu)
  • A Modern History of Hong Kong (hu)
  • An Outline History of Hong Kong (hu)
  • Hong Kong in Chinese History (hu)
  • Hongkong 1997-re tekint (hu)
  • Hongkong, Macau (hu)
  • The Cinema of Hong Kong: History, Arts, Identity (hu)
  • Die Sars-Krise in Hong Kong: Zur Regierung von Sicherheit in der Global City (hu)
  • Hong Kong's History: State and Society Under Colonial Rule (hu)
  • A History of Hong Kong (hu)
  • A Modern History of Hong Kong (hu)
  • An Outline History of Hong Kong (hu)
  • Hong Kong in Chinese History (hu)
  • Hongkong 1997-re tekint (hu)
  • Hongkong, Macau (hu)
  • The Cinema of Hong Kong: History, Arts, Identity (hu)
  • Die Sars-Krise in Hong Kong: Zur Regierung von Sicherheit in der Global City (hu)
prop-hu:térkép
  • Hong Kong in China .svg (hu)
  • Hong Kong in China .svg (hu)
prop-hu:unitRainDays
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:url
  • https://archive.org/details/outlinehistoryof0000lius|publisher=Foreign Languages Press (hu)
  • https://archive.org/details/outlinehistoryof0000lius|publisher=Foreign Languages Press (hu)
prop-hu:vezetőCím
  • Főtitkár (hu)
  • Főminiszter (hu)
  • A Tanács elnöke (hu)
  • Legfőbb bíró (hu)
  • Főtitkár (hu)
  • Főminiszter (hu)
  • A Tanács elnöke (hu)
  • Legfőbb bíró (hu)
prop-hu:vezetőNév
prop-hu:víz
  • 4.600000 (xsd:double)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1964 (xsd:integer)
  • 1992 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 1997 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:yearHumidity
  • 78 (xsd:integer)
prop-hu:yearMax
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:yearMeanC
  • 23 (xsd:integer)
prop-hu:yearMin
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:yearNapos
  • 1829 (xsd:integer)
prop-hu:yearPercentsun
  • 41 (xsd:integer)
prop-hu:yearRainDays
  • 139 (xsd:integer)
prop-hu:yearÁtlCsapadék
  • 2431 (xsd:integer)
prop-hu:yearÁtlMax
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:yearÁtlMin
  • 21 (xsd:integer)
prop-hu:zászló
  • Flag of Hong Kong.svg (hu)
  • Flag of Hong Kong.svg (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Hongkong (hu)
  • Hongkong (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:city of
is dbo:country of
is dbo:deathPlace of
is dbo:distributor of
is dbo:headquarter of
is dbo:hometown of
is dbo:location of
is dbo:occupation of
is dbo:previousWork of
is dbo:publisher of
is dbo:region of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:adminisztratívEgységNeve of
is prop-hu:csapat of
is prop-hu:célállomás of
is prop-hu:forgalmazó of
is prop-hu:halálHelye of
is prop-hu:halálozásiHely of
is prop-hu:helyszín of
is prop-hu:környezőOrszágok of
is prop-hu:nemzet,Ország of
is prop-hu:ország of
is prop-hu:rendezőVáros of
is prop-hu:stadium of
is prop-hu:székhely of
is prop-hu:születésiHely of
is prop-hu:születésiVáros of
is prop-hu:település of
is prop-hu:város of
is prop-hu:ünneplik of
is foaf:primaryTopic of