Property |
Value |
dbo:Work/runtime
|
- 53.733333333333334 (dbd:minute)
|
dbo:abstract
|
- Az Innuendo a brit Queen rockegyüttes tizennegyedik stúdióalbuma. 1991. február 4-én jelent meg, producerei David Richards és az együttes tagjai voltak. Ez volt az utolsó olyan lemezük, amelynek elkészítésében részt vett az akkor már nagybeteg, AIDS-ben haldokló Freddie Mercury énekes. Ahogy az előző albumuknál, úgy itt sem jelölték külön, ki melyik dalt szerezte, ami elmondásuk szerint nagyban csökkentette a feszültséget a tagok közt, és arra vezette őket, hogy a szokásosnál nagyobb együttműködésben írják a dalokat. Alapvetővé vált a szintetizátor használata a legtöbb dalban, néhol csak kisebb ismétlődő részeket, máshol egész hangszereléseket komponáltak a segítségével. Ettől függetlenül az együttes szerette úgy láttatni az albumot, hogy az kidolgozottságában a Queen 1970-es évekbeli stílusát idézi fel. Az album hangulatára erősen rányomja a bélyegét Mercury egészségi állapota: némely dal kifejezetten komor hangulatú, már-már reménytelenséget sugall. Az előző albumaikhoz hasonlóan Mercury igen sokat dolgozott a dalok elkészítésén, és bár társai már az album felvételei előtt (más információk szerint közben) értesültek a betegségéről, tudatosan el akarták kerülni, hogy egy olyan zenei anyagot készítsenek, amely közvetlenül utal helyzetére. Az album egyes árnyalatai azonban finoman emlékeztetnek Mercury állapotára, bizonyos dalszövegek pedig a halála után kaptak különleges jelentőséget, úgy mint a „The Show Must Go On” vagy a „These Are the Days of Our Lives”. A megjelenésekor vegyes kritikákat kapott, a legtöbb magazin közepesre értékelte. A Rolling Stone szerint „úgy hangzanak, mintha eldöntötték volna, hogy meg sem próbálnak keménynek lenni, hisz annyi keménységben volt már részük életük során”, míg a The Times írója „grandiózusan közhelyesnek” nevezte. Ráadásul a sajtó inkább foglalkozott Mercury betegségével, mint a lemezzel. A kritikák ellenére sikeres volt a rajongók körében, és kislemezslágerek sora jelent meg róla, mint az „Innuendo”, a „Headlong”, vagy a „The Show Must Go On”. Az énekes alig több mint fél évvel a lemez megjelenése után elhunyt. (hu)

dbo:artist
| |
dbo:genre
| |
dbo:previousWork
| |
dbo:producer
| |
dbo:recordLabel
| |
dbo:runtime
| |
dbo:subsequentWork
| |
dbo:title
|
- (hu)
- Innuendo (hu)
- (hu)
- Innuendo (hu)
|
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 50485 (xsd:nonNegativeInteger)
- 51915 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
|
- 23627675 (xsd:integer)
- 25420022 (xsd:integer)
|
prop-hu:allWriting
|
- a Queen együttes (hu)
- a Queen együttes (hu)
|
prop-hu:borító
|
- Queen - innuendo.jpg (hu)
- Queen - innuendo.jpg (hu)
|
prop-hu:collapsed
| |
prop-hu:cím
|
- Innuendo (hu)
- The Hitman (hu)
- Innuendo (hu)
- The Hitman (hu)
|
prop-hu:előadó
| |
prop-hu:előző
|
- (hu)
- At the Beeb (hu)
- (hu)
- At the Beeb (hu)
|
prop-hu:felvételek
| |
prop-hu:fájlnév
|
- Queen - The Hitman.ogg (hu)
- Queen - The Hitman.ogg (hu)
|
prop-hu:headline
|
- Bónusz lemez a 2011-es Universal Records kiadáshoz (hu)
- Bónusz videók a 2011-es iTunes Deluxe Edition kiadáshoz (hu)

prop-hu:hossz
| |
prop-hu:jelenlegi
|
- (hu)
- Innuendo (hu)
- (hu)
- Innuendo (hu)
|
prop-hu:kiadó
| |
prop-hu:kislemez
| |
prop-hu:kislemez1dátum
| |
prop-hu:kislemez2dátum
| |
prop-hu:kislemez3dátum
| |
prop-hu:kislemez4dátum
| |
prop-hu:kislemez5dátum
|
- 0001-12-09 (xsd:gMonthDay)
- --12-09 (xsd:gMonthDay)
|
prop-hu:következő
|
- (hu)
- Greatest Hits II (hu)
- (hu)
- Greatest Hits II (hu)
|
prop-hu:length
|
- 212.0 (dbd:second)
- 215.0 (dbd:second)
- 217.0 (dbd:second)
- 268.0 (dbd:second)
- 281.0 (dbd:second)
- 271.0 (dbd:second)
- 253.0 (dbd:second)
- 262.0 (dbd:second)
- 295.0 (dbd:second)
- 390.0 (dbd:second)
- 278.0 (dbd:second)
|
prop-hu:megjelent
| |
prop-hu:note
|
- 1997 (xsd:integer)
- dbpedia-hu:Freddie_Mercury
- dbpedia-hu:Mike_Moran
- B-oldal (hu)
- Hollywood Records alternatív promo video, 1991 (hu)
- Mad Mix (hu)
- alternatív promo video, 1991 (hu)
- embrionális változat mankóvokállal (hu)
- korai változat mankóvokállal (hu)
|
prop-hu:producer
|
- Queen, David Richards (hu)
- Queen, David Richards (hu)
|
prop-hu:stílus
| |
prop-hu:szélesség
|
- 250 (xsd:integer)
- 50.0 (dbd:perCent)
|
prop-hu:szöveg
|
- A „The Hitman” az album rockosabb oldalát képviseli. (hu)

prop-hu:title
| |
prop-hu:típus
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- Az Innuendo a brit Queen rockegyüttes tizennegyedik stúdióalbuma. 1991. február 4-én jelent meg, producerei David Richards és az együttes tagjai voltak. Ez volt az utolsó olyan lemezük, amelynek elkészítésében részt vett az akkor már nagybeteg, AIDS-ben haldokló Freddie Mercury énekes. Ahogy az előző albumuknál, úgy itt sem jelölték külön, ki melyik dalt szerezte, ami elmondásuk szerint nagyban csökkentette a feszültséget a tagok közt, és arra vezette őket, hogy a szokásosnál nagyobb együttműködésben írják a dalokat. Alapvetővé vált a szintetizátor használata a legtöbb dalban, néhol csak kisebb ismétlődő részeket, máshol egész hangszereléseket komponáltak a segítségével. Ettől függetlenül az együttes szerette úgy láttatni az albumot, hogy az kidolgozottságában a Queen 1970-es évekbeli stíl (hu)

rdfs:label
|
- Innuendo (hu)
- Innuendo (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is dbo:previousWork
of | |
is dbo:subsequentWork
of | |
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is prop-hu:albumDalai
of | |
is prop-hu:albumon
of | |
is prop-hu:bOldal
of | |
is prop-hu:title
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |