| dbo:abstract
|
- A These Are the Days of Our Lives a nyolcadik dal a brit Queen rockegyüttes 1991-es Innuendo albumáról. Bár eredetileg Queen-szerzeménynek jelölték, az ötlete Roger Taylor dobostól származott. A dal lassú ballada, C-dúrban szólal meg, és a konga hangja adja az alapját, amelyen David Richards producer játszott. Brian May szerint a legelőször eljátszott gitárszólót hagyták benne, holott a legtöbbször csak a többedik próbálkozásra sikerült elérniük a megfelelő hangzást: „Ez volt az első felvétel, és Roger azt mondta, »Hát…« Én meg azt mondtam, »Csak hagyd benne, és hagyd, hogy kialakuljon a hatása. Hátha megkedveled.« Volt egy megérzésem vele kapcsolatban. Nagyon tetszik. Csinálhattunk volna egy szárazabb, tisztább hangzású szólót is, ami drámaiabban hangzott volna, de azt nem akartam.” A dalszöveg nosztalgiával tekint vissza az elmúlt időkre, és sokak számára Freddie Mercury halála után kapott nagyobb jelentőséget. Phil Sutcliffe szerint: „Bizonyos szempontból ez a merengő, sóvárgó ballada egy mézédes, szentimentális dalocska, amely meglehetősen sekélyes, céltalan, és nem is tipikus Queen szám. Ám az adott körülmények között úgy kell tekinteni a dalra, hogy az nem más, mint egy maradandó tiszteletadás egy olyan embernek, aki egész életét az előadóművészetnek szentelte.” Kislemezen is megjelent, 1991. szeptember 5-én Amerikában, de ott nem keltett feltűnést, majd 1991. december 9-én Angliában dupla A oldalas formában, a „Bohemian Rhapsody”-val a másik oldalon. Az első helyet érte el Angliában, bár a húzódal a „Bohemian Rhapsody” volt. A kritikusok vegyesen írtak róla. A szerint a „vonzereje a lazaságába rejlik.” Greg Prato az Allmusic oldalán azt írta: „a dalszövegek zajosan önéletrajzi jellegűek Mercury nézőpontjából. Elég csak az elmélkedő »These Are The Days Of Our Lives«, vagy a bátor »The Show Must Go On« című dalokat említeni.” A Q szerint „folytatják szokásukat, a rég elmúlt, lármás fiatalkorról énekelnek, szembeállítva a jelennel, rámutatva, hogy milyen rendkívüli dolog Queennek lenni,” a The Times pedig azt írta: „szégyentelenül érzelgős hálaének az elmúlt ifjúsághoz.” 1992-ben kapott a „legjobb brit kislemez” kategóriában. A dalhoz forgatott klip volt az utolsó, amelyben az akkor már nagyon beteg Mercury szerepelt. A klipet 1991. május 30-án forgatták a Disney stúdió munkatársaival (a Disney volt az együttes amerikai kiadójának, a Hollywood Records-nak a tulajdonosa). May nem tudott jelen lenni a forgatáson, ezért az ő jeleneteit utólag vágták össze a többi tag jeleneteivel. A klipet fekete-fehérben forgatták, főleg azért, hogy elrejtsék Mercury bőrbetegségét, amelyet az AIDS okozott. A klipnek készült egy másik változata is, ami több kimaradt jelenetet is tartalmaz. Az 1992-es Freddie Mercury emlékkoncerten Lisa Stansfield és George Michael énekelték el. A Queen + Paul Rodgers turnékon rendszeresen előadták, Taylor énekelte. (hu)
- A These Are the Days of Our Lives a nyolcadik dal a brit Queen rockegyüttes 1991-es Innuendo albumáról. Bár eredetileg Queen-szerzeménynek jelölték, az ötlete Roger Taylor dobostól származott. A dal lassú ballada, C-dúrban szólal meg, és a konga hangja adja az alapját, amelyen David Richards producer játszott. Brian May szerint a legelőször eljátszott gitárszólót hagyták benne, holott a legtöbbször csak a többedik próbálkozásra sikerült elérniük a megfelelő hangzást: „Ez volt az első felvétel, és Roger azt mondta, »Hát…« Én meg azt mondtam, »Csak hagyd benne, és hagyd, hogy kialakuljon a hatása. Hátha megkedveled.« Volt egy megérzésem vele kapcsolatban. Nagyon tetszik. Csinálhattunk volna egy szárazabb, tisztább hangzású szólót is, ami drámaiabban hangzott volna, de azt nem akartam.” A dalszöveg nosztalgiával tekint vissza az elmúlt időkre, és sokak számára Freddie Mercury halála után kapott nagyobb jelentőséget. Phil Sutcliffe szerint: „Bizonyos szempontból ez a merengő, sóvárgó ballada egy mézédes, szentimentális dalocska, amely meglehetősen sekélyes, céltalan, és nem is tipikus Queen szám. Ám az adott körülmények között úgy kell tekinteni a dalra, hogy az nem más, mint egy maradandó tiszteletadás egy olyan embernek, aki egész életét az előadóművészetnek szentelte.” Kislemezen is megjelent, 1991. szeptember 5-én Amerikában, de ott nem keltett feltűnést, majd 1991. december 9-én Angliában dupla A oldalas formában, a „Bohemian Rhapsody”-val a másik oldalon. Az első helyet érte el Angliában, bár a húzódal a „Bohemian Rhapsody” volt. A kritikusok vegyesen írtak róla. A szerint a „vonzereje a lazaságába rejlik.” Greg Prato az Allmusic oldalán azt írta: „a dalszövegek zajosan önéletrajzi jellegűek Mercury nézőpontjából. Elég csak az elmélkedő »These Are The Days Of Our Lives«, vagy a bátor »The Show Must Go On« című dalokat említeni.” A Q szerint „folytatják szokásukat, a rég elmúlt, lármás fiatalkorról énekelnek, szembeállítva a jelennel, rámutatva, hogy milyen rendkívüli dolog Queennek lenni,” a The Times pedig azt írta: „szégyentelenül érzelgős hálaének az elmúlt ifjúsághoz.” 1992-ben kapott a „legjobb brit kislemez” kategóriában. A dalhoz forgatott klip volt az utolsó, amelyben az akkor már nagyon beteg Mercury szerepelt. A klipet 1991. május 30-án forgatták a Disney stúdió munkatársaival (a Disney volt az együttes amerikai kiadójának, a Hollywood Records-nak a tulajdonosa). May nem tudott jelen lenni a forgatáson, ezért az ő jeleneteit utólag vágták össze a többi tag jeleneteivel. A klipet fekete-fehérben forgatták, főleg azért, hogy elrejtsék Mercury bőrbetegségét, amelyet az AIDS okozott. A klipnek készült egy másik változata is, ami több kimaradt jelenetet is tartalmaz. Az 1992-es Freddie Mercury emlékkoncerten Lisa Stansfield és George Michael énekelték el. A Queen + Paul Rodgers turnékon rendszeresen előadták, Taylor énekelte. (hu)
|
