Property Value
dbo:Work/runtime
  • 3.6333333333333333
  • 6.066666666666666
dbo:abstract
  • A Like a Virgin című dal az amerikai énekesnő Madonna első kimásolt kislemeze a Like a Virgin című második stúdióalbumról. A dal 1984. október 31-én jelent meg a Sire Records kiadásában. A dalt Tom Kelly és Billy Steinberg írta. A producer Nile Rodgers volt. Steinberg elmondta, hogy a dalt romantikus személyes tapasztalatai inspirálták. A "Like a Virgin'-t Madonna számára a Warner Bros. egyik munkatársa, Michael Ostin választotta, miután meghallotta a dal demoját Kelly előadásában. Rodgers kezdetben úgy érezte, hogy a dalnak nincs megfelelő riffje, de miután meghallgatta a dalt, megváltozott a véleménye. Zeneileg a "Like a Virgin" egy tánc orientált dal, mely két riffből áll. Madonna hangja magas hangon szólal meg, miközben a szintetizátorok folyamatosan hallhatóak a basszusgitár mentén. A dal szövege nem egyértemű, rejtett célozgatásokból áll, különféle értelmezéseknél viszont nyitott. A dal pozitív visszajelzéseket kapott a zenekritikusoktól, akik gyakran nevezték Madonna egyik meghatározó dalának. Ez lett az első helyett számos slágerlistán, köztük Ausztráliában, Kanadában, Európában, Japánban, az Egyesült Államokban. Máshol pedig Top 10-es sláger volt. A dal videoklipjében Madonna egy gondolában utazik Velencében, és egy fehér esküvői ruhában egy palota körül barangol. A videóban a tudósok rámutattak Madonna szexuálisan független és erős nőként való ábrázolására, az oroszlán maszkot viselő férfire, a Szent Márk tér képeivel együtt, de fontos volt megemlíteni a videóra jellemző erotikát, és Velencét is. Madonna a dalt hét alkalommal adta elő koncertjein. Legtöbbször a dal előadása erős reakciót és média érdeklődést váltott ki. A "Like a Virgin" című dalt számos művész feldolgozta, és több olyan filmben is felcsendült, mint a "Reservoir Dogs", a Moulin Rouge! és a Bridget Jones: The Edge of Reason című filmekben. A családsegítő központok próbálták betiltani a dalt, mivel azt hitték, hogy a dal a házasságon kívüli, vagy házasságon belüli szexre ösztönöz. Másrészről Madonna közömbös, szexuálisan szégyentelen, rendkívül magabiztos nő személyiségét sugallta, melyet a fiatalabb generáció teljes mértékben elfogadott, stílusát és divatját követve. A dal megerősítette Madonnát abban, hogy pop ikon váljon belőle. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 218.000000 (xsd:double)
  • 364.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Like a Virgin (hu)
  • (hu)
  • Like a Virgin (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1342136 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 55270 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23179887 (xsd:integer)
prop-hu:albumon
prop-hu:bOldal
  • Stay (hu)
  • Stay (hu)
prop-hu:borító
  • Like A Virgin Logo.png (hu)
  • Like A Virgin Logo.png (hu)
prop-hu:cím
  • Like a Virgin (hu)
  • Like a Virgin (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előadóKronológia
prop-hu:előző
  • (hu)
  • "Borderline" (hu)
  • (hu)
  • "Borderline" (hu)
prop-hu:felvételek
  • 1984 (xsd:integer)
  • The Power Station Manhattan (hu)
prop-hu:formátum
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 218.0
  • 364.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • "Like a Virgin" (hu)
  • (hu)
  • "Like a Virgin" (hu)
prop-hu:kiadó
  • SireWarner Bros. (hu)
  • SireWarner Bros. (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • "Material Girl" (hu)
  • (hu)
  • "Material Girl" (hu)
prop-hu:megjelent
  • 1984 (xsd:integer)
prop-hu:másikOldalNeve
  • B-oldal (hu)
  • B-oldal (hu)
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
  • Dance Pop (hu)
  • Dance Pop (hu)
prop-hu:szerző
  • Tom Kelly Billy Steinberg (hu)
  • Tom Kelly Billy Steinberg (hu)
prop-hu:típus
  • Kislemez a (hu)
  • Kislemez a (hu)
prop-hu:videoklip
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Like a Virgin (dal) (hu)
  • Like a Virgin (dal) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:title of
is foaf:primaryTopic of