Property Value
dbo:abstract
  • Az Árpád-ház (Turul-dinasztia) a honfoglaló magyar törzsszövetség vezéréről elnevezett dinasztia. Árpád fejedelem leszármazottainak uralkodása idején került sor a magyar királyság megalapítására. A honfoglalást követően, körülbelül 900-tól Árpád eltűnik a forrásokból, a Kárpát-medence valós hatalmi viszonyai, a kialakuló fejedelemségek kiterjedése és jelentősége ismeretlenek. A honfoglalástól Gézáig terjedő időszak források hiányában gyakorlatilag teljesen ismeretlen. Árpád utódai közül a Géza által vezetett fejedelemség emelkedett ki a többi közül, amit a Géza-kori Tisza-vidéki terjeszkedés mutat a Géza-féle német felszerelésű hadsereg tagjainak normann-kardos temetkezéseivel. Valószínűleg jelentősebb hatalmi központ volt még Somogyban, ahol egy másik Árpád-ág uralkodott. Ennek a családnak két utolsó tagja, Tar Szerénd és Koppány. Koppány és a többi fejedelem (Ajtony, Prokuj gyula) legyőzésével István biztosította az Árpád-ház uralmát a Kárpát-medencében, amelyet 1301-ig István nagybátyjának, Mihálynak leszármazottai kormányoztak. Az uralkodóházak közül az Árpád-ház adta a legtöbb katolikus szentet. Az évszázadok során - a kiterjedt házassági kapcsolatokkal rendelkező dinasztia - az Árpádok vére szinte valamennyi későbbi nagy európai dinasztia uralkodóiban is csörgedezett (Valois, Habsburg, Bourbon, Anjou, Jagello) úgy ahogyan a magyar arisztokrácia (Garayak, Cilleiek) tagjaiban is. Hasonlóképpen az Árpád-házi királyok mindig külföldi feleségei révén a magyar uralkodók génjeiben minden generációval egyre több nem-magyar, német, francia, olasz, orosz, lengyel, kun, görög és más elem jelent meg. Az 1000–1301 közötti időszakot a dinasztiáról Árpád-kornak nevezzük. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 21633 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 46188 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23910672 (xsd:integer)
prop-hu:alapítás
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:alapító
prop-hu:kihalt
  • 1301 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Coa Hungary Country History .svg (hu)
  • Coa Hungary Country History .svg (hu)
prop-hu:képméret
  • 120 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Árpád-ház (hu)
  • Árpád-ház (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:státusz
prop-hu:utolsóTag
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikicommons
  • House of Árpád (hu)
  • House of Árpád (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Árpád-ház (hu)
  • Árpád-ház (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:mainInterest of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:dinasztia of
is prop-hu:szakterület of
is prop-hu:uralkodóház of
is foaf:primaryTopic of