Property Value
dbo:abstract
  • I. László vagy Szent László (horvátul: Ladislav I, latinul: Ladislaus I.) (Lengyel Királyság, 1040 körül – Nyitra, 1095. július 29.) 1077-től magyar király, 1091-től haláláig pedig horvát király. I. Béla király és Richeza királyné másodszülött fia. Nevéhez fűződik a magántulajdon védelmének megszilárdítása, Horvátország elfoglalása (1091) és az első magyar szentek avatása. Őt magát is szentté avatták 1192-ben és kivételes fizikuma miatt nevezik az „Isten atlétájának” is. I. Béla király halála (1063) után Géza és László hercegek elismerték unokatestvérüket, Salamont törvényes királynak, akivel a következő évtizedben jó kapcsolatuk volt. A nevezetes történet a kun által elrabolt leánnyal ebből a korszakból származik. A kapcsolat az 1070-es években romlott meg, és a hercegek fellázadtak Salamon ellen. A trónt Géza 1074-ben szerezte meg, de az ország nyugati határvidékén Salamon uralkodott tovább. Ebben az időben László volt Géza legfőbb tanácsadója. Géza halála (1077) után hívei László mellé álltak, és őt tették meg királynak. Salamon IV. Henrik segítségével ellenállt; László az invesztitúraharcban IV. Henrik ellenfeleit támogatta. Salamon 1081-ben lemondott, de utána mégis megpróbálta visszaszerezni a koronát. Emiatt László bebörtönözte, de két évvel később a szentté avatások alkalmával szabadon engedte. A sorozatos belviszályok után Lászlónak helyre kellett állítania a közbiztonságot, a lopást és rablást csonkítással vagy halállal büntette. 1091-ben elfoglalta Horvátország legnagyobb részét, ami a középkori Magyar Királyság terjeszkedésének kezdetét jelentette. Keleten legyőzte a kunokat és a besenyőket, amivel a keleti határokat 150 évre bebiztosította. Az utolsó években éppen a horvát hódítás miatt romlott meg a kapcsolata a Szentszékkel, mert a pápa a saját hűbérbirtokának tekintette a megszerzett horvát területet, de ezt László nem ismerte el. A legendák kegyes lovagkirályként mutatják be, mint a késő lovagkori lovagi eszmény megtestesítőjét. Népszerű szent Magyarországon és a környező országokban, sok templomnak ő a védőszentje. A szentté avatott királyhoz több, a mai napig is fennmaradt ereklye és tárgyi emlék köthető. Ilyen például a győri bazilikában található Szent László-herma, továbbá jobbja, amit a dubrovniki ferences kolostorban őriznek. (hu)

dbo:parent
dbo:placeOfBurial
dbo:predecessor
dbo:spouse
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 16155 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 94649 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23882008 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2017-11-20 (xsd:date)
prop-hu:author
  • dbpedia-hu:Grandpierre_K._Endre
  • Kontler László (hu)
  • Dümmerth Dezső (hu)
  • Györffy György (hu)
  • Kristó Gyula, Makk Ferenc (hu)
  • László Gyula (hu)
  • Engel Pál (hu)
  • Klaniczay Gábor (hu)
  • Bárány Attila (hu)
  • Font Márta (hu)
  • Karácson Imre (hu)
  • Alexandru Madgearu (hu)
  • Bernold of St Blasien (hu)
  • Branka Magaš (hu)
  • Fernando Lanzi (hu)
  • Florin Curta (hu)
  • Július Bartl (hu)
  • Kosztolnyik Zoltán (hu)
  • Szent László Király (hu)
  • Érszegi Géza, Solymosi László (hu)
  • Érszegi-Solymosi (hu)
prop-hu:authorlink
  • Györffy György (hu)
  • László Gyula (hu)
  • Engel Pál (hu)
  • Klaniczay Gábor (hu)
  • Bárány Attila (hu)
  • Font Márta (hu)
  • Karácson Imre (hu)
  • Györffy György (hu)
  • László Gyula (hu)
  • Engel Pál (hu)
  • Klaniczay Gábor (hu)
  • Bárány Attila (hu)
  • Font Márta (hu)
  • Karácson Imre (hu)
prop-hu:chapter
  • 5 (xsd:integer)
  • A magyar állam megszilárdulása (hu)
  • III. Az Árpádok királysága, 1000–1301 (hu)
  • The Duchy of Nitra (hu)
  • The Expansion of the Kingdom of Hungary in the Middle Ages (hu)
prop-hu:coauthors
  • Bartha Antal, Bóna István, Gábori Miklós, Kristó Gyula, Mócsy András, Somogyi Sándor (hu)
  • Gioia Lanzi (hu)
  • Makk Ferenc (hu)
  • Viliam Čičaj, Mária Kohútova, Róbert Letz, Vladimir Segeš, Dušan Škvarna (hu)

prop-hu:cím
  • Magyarország története (hu)
  • Magyarország története (hu)
prop-hu:címer
  • Coa Hungary Country History .svg (hu)
  • Coa Hungary Country History .svg (hu)
prop-hu:címerméret
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:doi
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:editor
prop-hu:editor1First
  • Mikuláš (hu)
  • Mikuláš (hu)
prop-hu:editor1Last
  • Teich (hu)
  • Teich (hu)
prop-hu:editor2First
  • Dušan (hu)
  • Dušan (hu)
prop-hu:editor2Last
  • Kováč (hu)
  • Kováč (hu)
prop-hu:editor3First
  • Martin D. (hu)
  • Martin D. (hu)
prop-hu:editor3Last
  • Brown (hu)
  • Brown (hu)
prop-hu:egyháza
prop-hu:előd
prop-hu:first
  • Gyula (hu)
  • Ján (hu)
  • Bryan (hu)
  • Mihály (hu)
  • Przemysław (hu)
  • Tadeusz (hu)
  • I. S. (hu)
  • John V. A (hu)
  • John V. A. (hu)
  • Gyula (hu)
  • Ján (hu)
  • Bryan (hu)
  • Mihály (hu)
  • Przemysław (hu)
  • Tadeusz (hu)
  • I. S. (hu)
  • John V. A (hu)
  • John V. A. (hu)
prop-hu:format
  • PDF (hu)
  • PDF (hu)
prop-hu:gyermekei
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1095 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:halálozásiIdő
  • 1095 (xsd:integer)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:háttérszín
  • #CEDFF2 (hu)
  • #CEDFF2 (hu)
prop-hu:házastárs
prop-hu:in
  • Az Árpádok nyomában (hu)
  • A magyarok krónikája (hu)
  • A Magyar Nemzet Története (hu)
  • Pallas Nagy Lexikona (hu)
  • Szent László (hu)
  • Robinson, I. S. Eleventh-Century Germany: The Swabian Chronicles (hu)

prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 963 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 9632073320 (xsd:decimal)
prop-hu:keretszín
  • #A3B0BF (hu)
  • #A3B0BF (hu)
prop-hu:kiadó
  • Kossuth (hu)
  • Kossuth (hu)
prop-hu:koronázásDátuma
  • 1077 (xsd:integer)
prop-hu:koronázásHelye
prop-hu:kép
  • Ladislaus I .jpg (hu)
  • Laszlo-ChroniconPictum.jpg (hu)
  • Ladislaus I .jpg (hu)
  • Laszlo-ChroniconPictum.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • I. László ábrázolása a Képes krónikában (hu)
  • I. László ábrázolása a Képes krónikában (hu)
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:language
  • hu (hu)
  • hu (hu)
prop-hu:last
  • Robinson (hu)
  • Fine (hu)
  • Kristó (hu)
  • Wiszewski (hu)
  • Cartledge (hu)
  • Ferdinandy (hu)
  • Manteuffel (hu)
  • Steinhübel (hu)
  • Robinson (hu)
  • Fine (hu)
  • Kristó (hu)
  • Wiszewski (hu)
  • Cartledge (hu)
  • Ferdinandy (hu)
  • Manteuffel (hu)
  • Steinhübel (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Debrecen (hu)
  • Győr (hu)
  • Szeged (hu)
  • Budapest (hu)
  • Debrecen (hu)
  • Győr (hu)
  • Szeged (hu)
prop-hu:megnevezés
  • királya (hu)
  • Horvát király (hu)
  • királya (hu)
  • Horvát király (hu)
prop-hu:nyughelye
  • Nagyvárad (hu)
  • Nagyvárad (hu)
prop-hu:név
  • I. László (hu)
  • I. László (hu)
prop-hu:others
  • Mónika Miklán) (hu)
  • Mück Dóra, Pataki János (hu)
  • Pálmai Éva (hu)
  • Timothy Wilkinson (hu)
  • Mónika Miklán) (hu)
  • Mück Dóra, Pataki János (hu)
  • Pálmai Éva (hu)
  • Timothy Wilkinson (hu)
prop-hu:page
  • 81 (xsd:integer)
  • 248 (xsd:integer)
  • 267 (xsd:integer)
  • 893 (xsd:integer)
prop-hu:pages
  • 15 (xsd:integer)
  • 79 (xsd:integer)
  • 91 (xsd:integer)
  • 142 (xsd:integer)
  • 333 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • dbpedia-hu:Akadémiai_Kiadó
  • dbpedia-hu:Corvina_Könyvkiadó
  • Brill (hu)
  • Akadémiai Kiadó (hu)
  • Cambridge University Press (hu)
  • Boulder (hu)
  • Balassi Kiadó (hu)
  • Magyar Helikon (hu)
  • Arcanum (hu)
  • Atlantisz (hu)
  • Panoráma Kiadó (hu)
  • Szegedi Középkorász Műhely (hu)
  • Magyarok Titkos Története (hu)
  • Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt (hu)
  • Wayne State University Press (hu)
  • MTA-DE Lendület „Magyarország a középkori Európában” kutatócsoport (hu)
  • Ashgate Variorum (hu)
  • C. Hurst & Co. (hu)
  • Gondolat könyvkiadó (hu)
  • Győregyházmegye Ny. (hu)
  • I.B. Tauris Publishers (hu)
  • I.P.C. Könyvek (hu)
  • Manchaster University Press (hu)
  • Officina Nova – Magyar Könyvklub (hu)
  • Order of Saint Benedict (hu)
  • SAQI (hu)
  • Szent István Társulat Kiadó (hu)
  • Szukits (hu)
  • The University of Michigan Press (hu)
  • Bolchazy-Carducci Publishers, Slovenské Pedegogické Nakladatel'stvo (hu)
prop-hu:ref
  • harv (hu)
  • harv (hu)
prop-hu:series
  • Szegedi Középkortörténeti Könyvtár (hu)
  • Szegedi Középkortörténeti Könyvtár (hu)
prop-hu:style
  • font-variant: small-caps; (hu)
  • font-variant: small-caps; (hu)
prop-hu:subtitle
  • 1000 (xsd:integer)
  • Dynastic Cults in Medieval Central Europe (hu)
  • Előzmények és magyar történet 1242-ig (hu)
  • I.: A kezdetektől 1526-ig (hu)
  • A Szent király halálának nyolcszázados évfordulójára (hu)
  • Recognizing Saints in Art and in Popular Images (hu)
prop-hu:szenttéAvatta
prop-hu:szenttéAvatásánakHelye
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:szenttéAvatásánakIdeje
  • 1192 (xsd:integer)
prop-hu:szerző
prop-hu:szélesség
  • 325 (xsd:integer)
prop-hu:születésiDátum
  • 1040 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiIdő
  • 1040 (xsd:integer)
prop-hu:sírhely
prop-hu:title
  • Királygyilkosságok (hu)
  • Írott források az 1050–1116 közötti magyar történelemről (hu)
  • The Expansion of Central Europe in the Middle Ages (hu)
  • Cserhalmi csata (hu)
  • Byzantine Military Organization on the Danube, 10th–12th Centuries (hu)
  • The Realm of St Stephen: A History of Medieval Hungary, 895–1526 (hu)
  • III. fejezet. Horvátország meghódítása. A székelység. A kúnok betelepitése (hu)
  • Five Eleventh Century Hungarian Kings: Their Policies and their Relations with Rome (hu)
  • A keresztény királyság 1000-1241 (hu)
  • Adelhaid (hu)
  • Arpád-kori és Anjou-kori levelek XI-XIV. század (hu)
  • Az Árpádház uralkodói (hu)
  • Az Árpádok (hu)
  • Chronicle (hu)
  • Croatia Through History (hu)
  • Európa és Magyarország Szent László korában (hu)
  • Henry IV of Germany, 1056–1106 (hu)
  • Holy Rulers and Blessed Princes (hu)
  • Koloman the Learned, King of Hungary (hu)
  • László király emlékezete (hu)
  • Magyarország története I. (hu)
  • Magyarország történeti kronológiája I-IV. (hu)
  • Magyarország történeti kronológiája I.kötet (hu)
  • Millennium in Central Europe: A History of Hungary (hu)
  • Saints and Their Symbols (hu)
  • Slovak History: Chronology & Lexicon (hu)
  • Slovakia in History (hu)
  • Southeastern Europe in the Middle Ages, 500–1250 (hu)
  • Szent László király élete (hu)
  • The Magyars: Their Life and Civilisation (hu)
  • The Will to Survive: A History of Hungary (hu)
  • Domus Bolezlai: Values and Social Identity in Dynastic Traditions of Medieval Poland (hu)
  • III. Ottó, a szent császár [Otto III, the Holy Emperor] (hu)
  • Madas E., Török L., Vargyas L.: Athleta Patriae – Tanulmányok Szent László történetéhez (hu)
  • Az új Fehérvár: Szent László király és az Árpád-házi királyeszme továbbfejlődése (hu)
  • The Early Medieval Balkans: A Critical Survey from the Sixth to the Late Twelfth century (hu)
  • The Formation of the Polish State: The Period of Ducal Rule, 963–1194 (hu)
  • Szent László Király Dekrétomainak Elsõ és Második Könyve (hu)

prop-hu:uralkodásKezdete
  • 1077 (xsd:integer)
  • 1091 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 1095 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásiNév
  • Ladislav I (hu)
  • Ladislav I (hu)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:url
prop-hu:utód
prop-hu:védőszentje
  • Magyar katonák, székelyek, Debreceni-Nyíregyházi egyházmegye, Erdély, polgárőrök (hu)
  • Magyar katonák, székelyek, Debreceni-Nyíregyházi egyházmegye, Erdély, polgárőrök (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1893 (xsd:integer)
  • 1895 (xsd:integer)
  • 1960 (xsd:integer)
  • 1977 (xsd:integer)
  • 1980 (xsd:integer)
  • 1981 (xsd:integer)
  • 1982 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2008 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
  • 2012 (xsd:integer)
  • 2013 (xsd:integer)
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:állam
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:édesanya
prop-hu:édesapa
prop-hu:év
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:ünnepnapja
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • I. László magyar király (hu)
  • I. László magyar király (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:givenName
  • (hu)
  • Ladislav I (hu)
  • (hu)
  • Ladislav I (hu)
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • királya (hu)
  • Horvát király (hu)
  • I. László (hu)
  • (hu)
  • királya (hu)
  • Horvát király (hu)
  • I. László (hu)
is dbo:commander of
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:másikFél of
is prop-hu:névadó of
is prop-hu:oltárraEmelte of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:védőszent of
is foaf:primaryTopic of