| dbo:abstract
|
- Stefani Joanne Angelina Germanotta (IPA: ˈstɛfəniː dʒərməˈnɒtə), művésznevén Lady Gaga (New York, New York, 1986. március 28. –) Oscar-díjas, kétszeres Golden Globe- és tizenkétszeres Grammy-díjas olasz származású amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő. Gaga kezdetben középiskolai darabokban szerepelt, majd a New York Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti tagintézményének képzésére kezdett járni, ám félbehagyta tanulmányait, hogy elkezdhesse zenei karrierjét. Miután a Def Jam Recordings kiadó szerződést bontott vele, Gaga a -nek kezdett dolgozni dalszövegíróként. Ott Akon R&B énekes felfigyelt hangi adottságaira, aki segített neki, hogy 2007-ben leszerződhessen az Interscope Records-hoz és saját kiadójához, a Kon Live Distributionhöz. 2008-ban megjelent The Fame című stílusú debütáló albuma kritikai és kereskedelmi szempontból egyaránt nagy sikert aratott, és olyan világslágerek jelentek meg róla kislemezként, mint a Just Dance és a Poker Face. Ezt követően 2009-ben adták ki hasonlóan kitörő sikerrel The Fame Monster című középlemezét, rajta három újabb világszerte első helyezéseket elérő számmal, a Bad Romance-szel, a Telephone-nal és az Alejandróval. Gaga soron követő öt stúdióalbuma mind az amerikai Billboard 200 lista első helyén debütált. Born This Way címmel 2011-ben jelent meg második nagylemeze, amelyből az Egyesült Államokban több mint egymillió példányt adtak el megjelenése hetében. Címadó dala a megannyi slágerlistás siker mellett az iTunes történetének leggyorsabban fogyó száma lett. 2013-ban kiadott EDM műfajú Artpop című harmadik nagylemezéről megjelent az Applause című slágere. Ezt követően Gaga elhagyta a dance-pop stílust és 2014-ben Tony Bennett-tel közösen kiadta a Cheek to Cheek című dzsesszalbumot, majd 2016-ban a country-pop és -inspirálta Joanne-t. Színészi pályafutásából kiemelendő főszerepe az Amerikai Horror Story: Hotel (2015–2016) című sorozatban, amelyért Golden Globe-díjat kapott, valamint Ally alakítása a Csillag születik (2018) című zenés drámában, amelyért többek között Oscar-díjra is jelölték A legjobb női főszereplő kategóriában. A Csillag születik filmzenei albumával, valamint annak Shallow című világszerte listavezető dalával, Gaga az első női előadóvá vált, aki ugyanazon évben Oscar-, Grammy-, BAFTA-, és Golden Globe-díjat nyert. 2020-ban hatodik, Chromatica című stúdióalbumával Gaga visszatért dance-pop stílusú zenei gyökereihez és kiadta a Rain on Me című dalát, amely listavezető volt az Egyesült Államokban. Világszerte 27 milliós albumeladásával és 146 millió példányszámban értékesített kislemezeivel minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója, valamint a 2010-es évtized negyedik legnagyobb bevételt termelő női zenésze. Elismerései között szerepel számos Guinness-rekord, 12 Grammy-díj, illetve ő kapta a első Kortárs-Ikon díját. Divatikon életműdíjat kapott az , rendszeresen bekerül a Billboard év végi sikerlistáiba, illetve a Forbes legbefolyásosabb és legnagyobb bevételt elérő embereit rangsoroló listáiba. 2012-ben a negyedik helyen végzett a VH1 A 100 legnagyobb női zenész listáján, majd 2013-ban a Time magazin a második legbefolyásosabb személynek választotta az elmúlt évtizedet tekintve. 2015-ben a Billboard az Év nőjének nevezte. Ismert jótékonysági és társadalmi tevékenységeiért is, többek között küzd az LMBT-jogokért, a HIV/AIDS megelőzéséért, illetve 2012-ben létrehozta a , amely a fiatalok bátorítására, a mentális egészség megóvására, valamint a fizikai és lelki bántalmazások megelőzésére összpontosít. Üzleti vállalkozásai közé tartozik a 2019-ben Haus Laboratories néven létrehozott vegán kozmetikai márkája. (hu)
- Stefani Joanne Angelina Germanotta (IPA: ˈstɛfəniː dʒərməˈnɒtə), művésznevén Lady Gaga (New York, New York, 1986. március 28. –) Oscar-, kétszeres Golden Globe- és tizenháromszoros Grammy-díjas olasz származású amerikai énekesnő, dalszerző, színésznő. Gaga kezdetben középiskolai darabokban szerepelt, majd a New York Egyetem Tisch School of the Arts nevű művészeti tagintézményének képzésére kezdett járni, ám félbehagyta tanulmányait, hogy elkezdhesse zenei karrierjét. Miután a Def Jam Recordings kiadó szerződést bontott vele, Gaga a -nek kezdett dolgozni dalszövegíróként. Ott Akon R&B énekes felfigyelt hangi adottságaira, aki segített neki, hogy 2007-ben leszerződhessen az Interscope Records-hoz és saját kiadójához, a Kon Live Distributionhöz. 2008-ban megjelent The Fame című stílusú debütáló albuma kritikai és kereskedelmi szempontból egyaránt nagy sikert aratott, és olyan világslágerek jelentek meg róla kislemezként, mint a Just Dance és a Poker Face. Ezt követően 2009-ben adták ki hasonlóan kitörő sikerrel The Fame Monster című középlemezét, rajta három újabb világszerte első helyezéseket elérő számmal, a Bad Romance-szel, a Telephone-nal és az Alejandróval. Gaga soron követő öt stúdióalbuma mind az amerikai Billboard 200 lista első helyén debütált. Born This Way címmel 2011-ben jelent meg második nagylemeze, amelyből az Egyesült Államokban több mint egymillió példányt adtak el megjelenése hetében. Címadó dala a megannyi slágerlistás siker mellett az iTunes történetének leggyorsabban fogyó száma lett. 2013-ban kiadott EDM műfajú Artpop című harmadik nagylemezéről megjelent az Applause című slágere. Ezt követően Gaga elhagyta a dance-pop stílust és 2014-ben Tony Bennett-tel közösen kiadta a Cheek to Cheek című dzsesszalbumot, majd 2016-ban a country-pop és -inspirálta Joanne-t. Színészi pályafutásából kiemelendő főszerepe az Amerikai Horror Story: Hotel (2015–2016) című sorozatban, amelyért Golden Globe-díjat kapott, valamint Ally alakítása a Csillag születik (2018) című zenés drámában, amelyért többek között Oscar-díjra is jelölték A legjobb női főszereplő kategóriában. A Csillag születik filmzenei albumával, valamint annak Shallow című világszerte listavezető dalával, Gaga az első női előadóvá vált, aki ugyanazon évben Oscar-, Grammy-, BAFTA-, és Golden Globe-díjat nyert. 2020-ban hatodik, Chromatica című stúdióalbumával Gaga visszatért dance-pop stílusú zenei gyökereihez és kiadta a Rain on Me című dalát, amely listavezető volt az Egyesült Államokban. Ezt követően, 2021-ben kiadta második, Bennett-tel közös albumát Love for Sale címmel, valamint főszerepet játszott A Gucci-ház című életrajzi krimiben. Világszerte 170 millió példányszámban értékesített felvételeivel minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója, valamint az egyetlen női előadó, akinek négy dala is több mint 10 millió példányban kelt el világszerte. Elismerései között szerepel számos Guinness-rekord, 13 Grammy-díj, illetve ő kapta a első Kortárs-Ikon díját. Divatikon életműdíjat kapott az , rendszeresen bekerül a Billboard év végi sikerlistáiba, illetve a Forbes legbefolyásosabb és legnagyobb bevételt elérő embereit rangsoroló listáiba. 2012-ben a negyedik helyen végzett a VH1 A 100 legnagyobb női zenész listáján, majd 2013-ban a Time magazin a második legbefolyásosabb személynek választotta az elmúlt évtizedet tekintve. 2015-ben a Billboard az Év nőjének nevezte. Ismert jótékonysági és társadalmi tevékenységeiért is, többek között küzd az LMBT-jogokért, a HIV/AIDS megelőzéséért, illetve 2012-ben létrehozta a , amely a fiatalok bátorítására, a mentális egészség megóvására, valamint a fizikai és lelki bántalmazások megelőzésére összpontosít. Üzleti vállalkozásai közé tartozik a 2019-ben Haus Laboratories néven létrehozott vegán kozmetikai márkája. (hu)
- <api batchcomplete="">Stefani Joanne Angelina Germanotta (IPA: ˈst▿əniː dʒərməˈnɒtə), művésznevén Lady Gaga (New York, New York, 1986. március 28. –) Oscar-, Emmy-, kétszeres Golden Globe-, és tizennégyszeres Grammy-díjas olasz származású amerikai énekes-dalszerző és színésznő. Arculatváltásairól és a szórakoztatóiparban való sokoldalúságáról ismert, a könnyűzene egyik meghatározó alakja, akit popikonként tartanak számon.Gaga kezdetben középiskolai darabokban szerepelt, majd a New York Egyetem Tisch School of the Arts művészeti tagintézményének CAP21 képzésére kezdett járni, ám félbehagyta tanulmányait, hogy elkezdhesse zenei karrierjét. Miután a Def Jam Recordings kiadó szerzᔝést bontott vele, Gaga a Sony/ATV Music Publishing-nek kezdett dolgozni dalszövegíróként. Ott Akon R&B énekes felfigyelt hangi adottságaira, aki segített neki, hogy 2007-ben leszerzᔝhessen az Interscope Records-hoz és saját kiadójához, a Kon Live Distributionhöz. 2008-ban megjelent The Fame című elektropop stílusú debütáló albuma kritikai és kereskedelmi szempontból egyaránt nagy sikert aratott, és olyan világslágerek jelentek meg róla kislemezként, mint a Just Dance és a Poker Face. Ezt követᔞn 2009-ben adták ki hasonl༺n kitörő sikerrel The Fame Monster című középlemezét, rajta három újabb világszerte első helyezéseket elérő számmal, a Bad Romance-szel, a Telephone-nal és az Alejandróval.Gaga soron követő öt stྭi༺lbuma mind az amerikai Billboard 200 lista első helyén debütált. Born This Way címmel 2011-ben jelent meg második nagylemeze, amelyből az Egyesült Államokban t mint egymillió példányt adtak el megjelenése hetn. Címadó dala a megannyi slágerlistás siker mellett az iTunes történetének leggyorsabban fogyó száma lett. 2013-ban kiadott EDM m𗇺jú Artpop című harmadik nagylemezéről megjelent az Applause című slágere. Ezt követᔞn Gaga elhagyta a dance-pop stílust és 2014-ben Tony Bennett-tel közösen kiadta a Cheek to Cheek című dzsesszalbumot, majd 2016-ban a country-pop és soft-rock-inspirálta Joanne-t. Színészi pályafutásปól kiemelendő főszerepe az Amerikai Horror Story: Hotel (2015) című sorozatban, amelyért Golden Globe-díjat kapott, valamint Ally alakítása a Csillag születik (2018) című zenés drámn, amelyért tk között Oscar-díjra is jelölték A legjobb női főszereplő kategórin. A Csillag születik filmzenei albumával, valamint annak Shallow című világszerte listavezető dalával, Gaga az első női elóvá vált, aki ugyanazon évben Oscar-, Grammy-, BAFTA-, és Golden Globe-díjat nyert. Chromatica (2020) című hatodik stྭi༺lbumával Gaga visszatért dance-pop stílusú zenei gyökereihez és kiadta a Rain on Me című listavezető dalát, majd megjelentette második és egyben utolsó közös albumát Bennett-tel, a Love for Sale-t (2021). Ezt követte A Gucci-ház (2021) és a Joker: Kétszemélyes tປoly (2024) című filmekben való főszereplése, valamint az indusztriális-dance stílusú Mayhem (2025) című stྭi༺lbuma, rajta a Die with a Smile című listavezető kislemezzel.Világszerte 170 millió példányszámban értékesített felvételeivel minden idők egyik legt zenei kiadványt értékesítő elója, valamint az egyetlen női eló, akinek négy dala is t mint 10 millió példányban kelt el világszerte. Elismerései között szerepel számos Guinness-rekord, 14 Grammy-díj, illetve ő kapta a Dalszerző Hírességek Csarnokának első Kortárs-Ikon díját. Divatikon életmíjat kapott az Amerikai Divattervezők Tanผsától, rendszeresen bekerül a Billboard év végi sikerlistáiba, illetve a Forbes legbefolyásosabb és legnagyobb bevételt elérő embereit rangsoroló listáiba. 2012-ben a negyedik helyen végzett a VH1 A 100 legnagyobb női zenész listáján, majd 2013-ban a Time magazin a második legbefolyásosabb személynek választotta az elmúlt évtizedet tekintve. 2015-ben a Billboard az Év nőjének nevezte. Ismert jótékonysági és társadalmi tevékenységeiért is, tk között küzd az LMBT-jogokért, a HIV/AIDS megelőzéséért, illetve 2012-ben létrehozta a Born This Way Alapítványt, amely a fiatalok bátorítására, a mentális egészség megóvására, valamint a fizikai és lelki bántalmazások megelőzésére összpontosít. Üzleti vállalkozásai közé tartozik a 2019-ben Haus Laboratories néven létrehozott vegán kozmetikai márkája. (hu)
- <api batchcomplete="">Stefani Joanne Angelina Germanotta (IPA: ˈstɛfəniː dʒərməˈnɒtə), művésznevén Lady Gaga (New York, New York, 1986. március 28. –) Oscar-, Emmy-, kétszeres Golden Globe-, és tizennégyszeres Grammy-díjas olasz származású amerikai énekes-dalszerző és színésznő. Arculatváltásairól és a szórakoztatóiparban való sokoldalúságáról ismert, a könnyűzene egyik meghatározó alakja, akit popikonként tartanak számon.Gaga kezdetben középiskolai darabokban szerepelt, majd a New York Egyetem Tisch School of the Arts művészeti tagintézményének CAP21 képzésére kezdett járni, ám félbehagyta tanulmányait, hogy elkezdhesse zenei karrierjét. Miután a Def Jam Recordings kiadó szerződést bontott vele, Gaga a Sony/ATV Music Publishing-nek kezdett dolgozni dalszövegíróként. Ott Akon R&B énekes felfigyelt hangi adottságaira, aki segített neki, hogy 2007-ben leszerződhessen az Interscope Records-hoz és saját kiadójához, a Kon Live Distributionhöz. 2008-ban megjelent The Fame című elektropop stílusú debütáló albuma kritikai és kereskedelmi szempontból egyaránt nagy sikert aratott, és olyan világslágerek jelentek meg róla kislemezként, mint a Just Dance és a Poker Face. Ezt követően 2009-ben adták ki hasonlóan kitörő sikerrel The Fame Monster című középlemezét, rajta három újabb világszerte első helyezéseket elérő számmal, a Bad Romance-szel, a Telephone-nal és az Alejandróval.Gaga soron követő öt stúdióalbuma mind az amerikai Billboard 200 lista első helyén debütált. Born This Way címmel 2011-ben jelent meg második nagylemeze, amelyből az Egyesült Államokban több mint egymillió példányt adtak el megjelenése hetében. Címadó dala a megannyi slágerlistás siker mellett az iTunes történetének leggyorsabban fogyó száma lett. 2013-ban kiadott EDM műfajú Artpop című harmadik nagylemezéről megjelent az Applause című slágere. Ezt követően Gaga elhagyta a dance-pop stílust és 2014-ben Tony Bennett-tel közösen kiadta a Cheek to Cheek című dzsesszalbumot, majd 2016-ban a country-pop és soft-rock-inspirálta Joanne-t. Színészi pályafutásából kiemelendő főszerepe az Amerikai Horror Story: Hotel (2015–2016) című sorozatban, amelyért Golden Globe-díjat kapott, valamint Ally alakítása a Csillag születik (2018) című zenés drámában, amelyért többek között Oscar-díjra is jelölték A legjobb női főszereplő kategóriában. A Csillag születik filmzenei albumával, valamint annak Shallow című világszerte listavezető dalával, Gaga az első női előadóvá vált, aki ugyanazon évben Oscar-, Grammy-, BAFTA-, és Golden Globe-díjat nyert. Chromatica (2020) című hatodik stúdióalbumával Gaga visszatért dance-pop stílusú zenei gyökereihez és kiadta a Rain on Me című listavezető dalát, majd megjelentette második és egyben utolsó közös albumát Bennett-tel, a Love for Sale-t (2021). Ezt követte A Gucci-ház (2021) és a Joker: Kétszemélyes téboly (2024) című filmekben való főszereplése, valamint az indusztriális-dance stílusú Mayhem (2025) című stúdióalbuma, rajta a Die with a Smile című listavezető kislemezzel.Világszerte 170 millió példányszámban értékesített felvételeivel minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadója, valamint az egyetlen női előadó, akinek négy dala is több mint 10 millió példányban kelt el világszerte. Elismerései között szerepel számos Guinness-rekord, 14 Grammy-díj, illetve ő kapta a Dalszerző Hírességek Csarnokának első Kortárs-Ikon díját. Divatikon életműdíjat kapott az Amerikai Divattervezők Tanácsától, rendszeresen bekerül a Billboard év végi sikerlistáiba, illetve a Forbes legbefolyásosabb és legnagyobb bevételt elérő embereit rangsoroló listáiba. 2012-ben a negyedik helyen végzett a VH1 A 100 legnagyobb női zenész listáján, majd 2013-ban a Time magazin a második legbefolyásosabb személynek választotta az elmúlt évtizedet tekintve. 2015-ben a Billboard az Év nőjének nevezte. Ismert jótékonysági és társadalmi tevékenységeiért is, többek között küzd az LMBT-jogokért, a HIV/AIDS megelőzéséért, illetve 2012-ben létrehozta a Born This Way Alapítványt, amely a fiatalok bátorítására, a mentális egészség megóvására, valamint a fizikai és lelki bántalmazások megelőzésére összpontosít. Üzleti vállalkozásai közé tartozik a 2019-ben Haus Laboratories néven létrehozott vegán kozmetikai márkája. (hu)