| dbo:abstract
|
- A Gemini–9A(hivatalos jelöléssel: Gemini IXA) az amerikai Gemini-program hetedik emberes űrrepülése, egyben az embert szállító 19. űrhajó volt. A NASA ezzel a repüléssel tért át a Gemini–program új szakaszára, amelyben a már elért teljesítményeket (űrséta, randevú, dokkolás, stb.) megismételték, illetve bonyolultabb formában végezték el újra, gyakoroltatván a pilótákat és a földi irányítást egyaránt. A Gemini IX elé hármas célt tűztek ki: dokkolás és űrséta végrehajtása, valamint széles körű tudományos kísérleti program, amelyből két cél volt a fent említett célok teljesítése. Az első számú cél teljesítése során egy Agena célrakétához dokkolt volna az űrhajó a Gemini VIII-hoz hasonlóan, majd a célrakéta hajtóművével manővereket végeztek volna. A tervezett űrsétán pedig az Agenával összekapcsolt űrhajó pilótája vizsgálta volna meg a céltárgyat, majd a Gemini hátuljára erősített, kísérleti rakétaszéket kellett volna összeállítania és repülést végezni. A repülésre eredetileg Elliot See parancsnokot és Charlie Bassett pilótát jelölték legénységként, ám a start előtt három hónappal a kiképzésük közben a két űrhajós repülőkatasztrófát szenvedett. A kiképzés szerint az űrhajójuk gyártóhelyére, St. Louisba repültek kétüléses T–38-as gyakorlógépükkel, amikor a rossz időjárási körülmények miatt elvétették a kifutópályát és az űrhajó gyártóüzemének tetejére zuhantak, amelynek során mindkét pilóta életét vesztette. A legénységi kijelölési szisztéma szerint a tartalékaik léptek a helyükre, így Tom Stafford lett a parancsnok és Gene Cernan a másodpilóta (míg az új tartalékok Jim Lovell és Buzz Aldrin lettek). A startra először 1966. május 17-t tűzték ki, amikor az immár kialakult rutin szerint először az Agena célrakéta startolt a 14-es indítóállásból. A pályára állás előtt 10 másodperccel azonban az Atlas rakéta meghibásodott, a fúvókája rossz irányba állt és rögzült, ami miatt a rakéta a feje tetejére állt és pályára állás helyett a Föld felé vette az irányt, az Agena pedig lezuhant. A korábbi Agenát érintő kudarc miatt a NASA addigra kifejlesztett és legyártatott egy eszközt, az ATDA-t, ami az Agena hajtómű nélküli változata volt, egy passzív céltárgy, amely azonban rendelkezett dokkolószerkezettel. A NASA úgy döntött, ezt az eszközt állítja csatasorba és a Gemini IX ehhez a céltárgyhoz indul és ezzel hajt végre randevút és dokkolást. A változtatás miatt a repülés jelét is megváltoztatták Gemini IXA-ra. Az ismételt startot 1966. június 1-re tűzték, ki, amikor azonban ismét csak a céltárgy tudott pályára állni, az is hibásan. A radarjelek alapján a védő orrkúp nem vált le megfelelően az ATDA-ról. Viszont Cape Canaveral-en időközben a Gemini IXA sem tudott elstartolni. Az utolsó pillanatokban az irányítás egyik berendezésében támadt hiba és mire elhárították, a rendkívül rövid (40 másodperces) indítási ablakon túlhaladt az idő és az űrhajót nem tudták elindítani, 48 óra starthalasztásra került sor. 1966. június 3-án aztán már sikeresen elstartolt az űrhajó, amelynek az volt a feladata, hogy 3 keringésen belül randevút hajtson végre az ATDA-val. A randevú sikeresen végbe is ment, de az űrhajósok csak azt tudták megállapítani, hogy az orrkúp tényleg csak félig vált le és – Stafford leírása szerint – „mérges aligátort” formáz. A dokkolás végérvényesen meghiúsult. A másik hangsúlyos művelet a program második – egyben sokkal nagyobb műszaki tartalommal megtöltött – űrsétája volt. Cernan a dokkolás elhalasztása miatt a repülés második és harmadik napjának fordulóján szállt ki az űrhajóból, hogy mintavételi és szerelési műveleteket végezzen, különös tekintettel egy AMU (Astronaut Mobility Unit – űrhajós mobilitási egység) nevű rakétaszékre. Cernan rendkívül nehéznek találta az űrsétát, az űrhajóra nem szereltek fel elég fogódzót a számára, aztán az űrséta második felében az izzadtságától a sisakja belülről , mivel nem is gondoltak párátlanító megoldásra előzőleg, ami meghiúsította az űrséta célját, az AMU összeszerelését és kipróbálását. Cernan kihevülve, teste teljesítőképességének határán, vakon mászott vissza a kabinba. A repülés így félsikerekkel ért véget 1966. június 6-án, amikor az űrhajó leszállt az Atlanti-óceánon. (hu)
- A Gemini–9A(hivatalos jelöléssel: Gemini IXA) az amerikai Gemini-program hetedik emberes űrrepülése, egyben az embert szállító 19. űrhajó volt. A NASA ezzel a repüléssel tért át a Gemini–program új szakaszára, amelyben a már elért teljesítményeket (űrséta, randevú, dokkolás, stb.) megismételték, illetve bonyolultabb formában végezték el újra, gyakoroltatván a pilótákat és a földi irányítást egyaránt. A Gemini IX elé hármas célt tűztek ki: dokkolás és űrséta végrehajtása, valamint széles körű tudományos kísérleti program, amelyből két cél volt a fent említett célok teljesítése. Az első számú cél teljesítése során egy Agena célrakétához dokkolt volna az űrhajó a Gemini VIII-hoz hasonlóan, majd a célrakéta hajtóművével manővereket végeztek volna. A tervezett űrsétán pedig az Agenával összekapcsolt űrhajó pilótája vizsgálta volna meg a céltárgyat, majd a Gemini hátuljára erősített, kísérleti rakétaszéket kellett volna összeállítania és repülést végezni. A repülésre eredetileg Elliot See parancsnokot és Charlie Bassett pilótát jelölték legénységként, ám a start előtt három hónappal a kiképzésük közben a két űrhajós repülőkatasztrófát szenvedett. A kiképzés szerint az űrhajójuk gyártóhelyére, St. Louisba repültek kétüléses T–38-as gyakorlógépükkel, amikor a rossz időjárási körülmények miatt elvétették a kifutópályát és az űrhajó gyártóüzemének tetejére zuhantak, amelynek során mindkét pilóta életét vesztette. A legénységi kijelölési szisztéma szerint a tartalékaik léptek a helyükre, így Tom Stafford lett a parancsnok és Gene Cernan a másodpilóta (míg az új tartalékok Jim Lovell és Buzz Aldrin lettek). A startra először 1966. május 17-t tűzték ki, amikor az immár kialakult rutin szerint először az Agena célrakéta startolt a 14-es indítóállásból. A pályára állás előtt 10 másodperccel azonban az Atlas rakéta meghibásodott, a fúvókája rossz irányba állt és rögzült, ami miatt a rakéta a feje tetejére állt és pályára állás helyett a Föld felé vette az irányt, az Agena pedig lezuhant. A korábbi Agenát érintő kudarc miatt a NASA addigra kifejlesztett és legyártatott egy eszközt, az ATDA-t, ami az Agena hajtómű nélküli változata volt, egy passzív céltárgy, amely azonban rendelkezett dokkolószerkezettel. A NASA úgy döntött, ezt az eszközt állítja csatasorba és a Gemini IX ehhez a céltárgyhoz indul és ezzel hajt végre randevút és dokkolást. A változtatás miatt a repülés jelét is megváltoztatták Gemini IXA-ra. Az ismételt startot 1966. június 1-re tűzték, ki, amikor azonban ismét csak a céltárgy tudott pályára állni, az is hibásan. A radarjelek alapján a védő orrkúp nem vált le megfelelően az ATDA-ról. Viszont Cape Canaveral-en időközben a Gemini IXA sem tudott elstartolni. Az utolsó pillanatokban az irányítás egyik berendezésében támadt hiba és mire elhárították, a rendkívül rövid (40 másodperces) indítási ablakon túlhaladt az idő és az űrhajót nem tudták elindítani, 48 óra starthalasztásra került sor. 1966. június 3-án aztán már sikeresen elstartolt az űrhajó, amelynek az volt a feladata, hogy 3 keringésen belül randevút hajtson végre az ATDA-val. A randevú sikeresen végbe is ment, de az űrhajósok csak azt tudták megállapítani, hogy az orrkúp tényleg csak félig vált le és – Stafford leírása szerint – „mérges aligátort” formáz. A dokkolás végérvényesen meghiúsult. A másik hangsúlyos művelet a program második – egyben sokkal nagyobb műszaki tartalommal megtöltött – űrsétája volt. Cernan a dokkolás elhalasztása miatt a repülés második és harmadik napjának fordulóján szállt ki az űrhajóból, hogy mintavételi és szerelési műveleteket végezzen, különös tekintettel egy AMU (Astronaut Mobility Unit – űrhajós mobilitási egység) nevű rakétaszékre. Cernan rendkívül nehéznek találta az űrsétát, az űrhajóra nem szereltek fel elég fogódzót a számára, aztán az űrséta második felében az izzadtságától a sisakja belülről , mivel nem is gondoltak párátlanító megoldásra előzőleg, ami meghiúsította az űrséta célját, az AMU összeszerelését és kipróbálását. Cernan kihevülve, teste teljesítőképességének határán, vakon mászott vissza a kabinba. A repülés így félsikerekkel ért véget 1966. június 6-án, amikor az űrhajó leszállt az Atlanti-óceánon. (hu)
|
